Bulvár-celeb

2022.11.14. 18:49

Gáspár Zsolti őszinte vallomása Győzikéről: "A testvérem gyógyszereket szed"

Megszólalt Zsolti gazda a testvérével kapcsolatban. Úgy gondolja, hogy a gyógyulás útjára lépett, és nincs testvéri harag köztük. Azt is elárulta, hol él testvére és Bea asszony.

Forrás: Ripost

Gáspár Zsolt a Ripost kérésére elmondta, milyen a kapcsolata Győzővel. Évek óta attól hangos a sajtó, hogy a testvérek nincsenek jó viszonyban egymással. Nemrég az a hír látott napvilágot, hogy Győző és családja Nógrádmegyerből Budapestre költözött albérletbe, hogy ne Zsoltiék szomszédságában kelljen élniük.

"Elvagyunk a Győzivel, a két asszony együtt főz, együtt készülnek a hétvégékre, minden a legnagyobb rendben van. A testvérem gyógyszereket szed, a gyógyulás útjára lépett, remélem mielőbb rendbe jön. Megyünk előre. Neki köszönhetem, hogy a médiába kerültem, soha nem felejtem el, testvéri probléma nincs köztünk."

A műsorvezető azt is elmondta, Győzőék mindennap a nógrádmegyeri házban vannak, ott élnek életvitelszerűen, vásárolni is voltak együtt. Zsolti szerint jó gyerekkoruk volt. A szüleik gyári munkások voltak, ő kereskedelmi iskolába járt, Győzike hentes tanuló volt.

"Kitalálta, hogy énekes lesz, mindig sztár akart lenni, Michael Jackson poszterek voltak a falán. Kozsóban bízott, akit egyszer apánknak kellett helyre rakni. Magamat nem tartom se celebnek, se sztárnak. Szeretek viccelődni, az embereket kiszolgálni."

A Farm VIP műsorvezetője úgy fogalmazott, néha ő is elgondolkodik azon, hogy tudja rezzenéstelen arccal lökni a sok őrültséget, de úgy véli, ez azért van, mert ilyen közegben, vidám emberek között nőtt fel.

"Hazamentünk az iskolából, és ment a lazaság, könnyen vettük az életet. Legyen mindenki vidám, így fognak sokáig élni! Nem szabad befeszülni. Nincsen haragosom, mindenkivel szót értek. Tiszteletben tartom a feleségem, megtiltotta nekem, hogy képet mutassak róla, nem szereti a médiát."

Forrás: Bors

Zsolti azt is elmondta, mindenkinek azt javasolja, a szeretteit hagyja ki ebből a világból, mert csak a baj lesz belőle. Szerinte itt mindenki mindenkibe beleszeret, mindenki mindenkivel van. Ő azonban dolgozni megy a műsorokba, mint mondja: jó fiú.

Zsolti hozzátette, nem felejti el, honnan jött. Úgy fogalmazott, a bárányok, birkák és bocik között a legboldogabb, az életet a jövőben közöttük, csak kis szerepléssel képzeli el.

"25 éve járom apámmal az országot, adakozunk. Idén is megyek gyerekekhez árvaházba, mikuláskor kórházakba, és nem feledkeztem meg a menekültekről sem. Ez a lényeg."

Győzikét is próbálta hívni a Ripost, de lapzártáig nem érték el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában