Bulvár-celeb

2021.08.25. 15:04

A negyedik hullám elkezdődött: erről a 3 tünetről ismerheti fel a delta variánst

A fertőzöttek számának emelkedésében a delta variánsnak óriási szerepe van: ez a vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat. Ezekre a tünetekre figyeljen.

Igazából össze sem lehet hasonlítani az influenzával, annyivel veszélyesebb<br />Fotó: Mladen Antonov / AFP

Fotós: AFP

A vírus indiai variánsát, azaz a delta variánst 2020 októberében azonosították, majd 2021 márciusában jelölték meg kiemelt kockázatúnak. Azóta folyamatosan növekedett az elemzett mintákban a variáns aránya. India mellett a világ több országában is megjelent ez a variáns – többek között már Magyarországon is ez okozza a legtöbb betegséget.

A delta variáns 3 jellemző tünete

Kutatók szerint a delta variáns az eredeti, vuhanitól eltérő tünetekkel jelentkezik – írja az egeszsegkalauz.hu. A korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

1.kötőhártya-gyulladás: ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti

2.emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés

3.hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

A szakemberek azt javasolják, hogy aki teheti vegyen fel egy harmadik oltást. Ez a variáns ugyanis könnyebben fertőz és az immunrendszer felébresztéséhez azoknak is jó egy újabb vakcina, akik nem kínai oltást kaptak először. A delta variáns a kutatások szerint 15 perc alatt is képes bejutni a szervezetbe már egy egyszerű beszélgetéssel is. Fontos a távolságtartás, a tisztasági szabályok betartása és a megfelelő védelmet nyújtó maszk is segíthet megelőzni a bajt.

A negyedik hullám elkezdődött

Az adatokból kiszűrhető, hogy ez a hullám már tulajdonképpen elkezdődött, hiszen az esetszámok terén a lassú emelkedés elkezdődött, és ez folytatódni fog szeptemberben – mondta az M1 Ma reggel című műsorában Rusvai Mikós virológus, víruskutató.

Majd hozzátette, hogy véleménye szerint

az igazi begyorsulása majd a hűvös, nyirkos őszi idő beköszöntével kezdődik, vagyis október második fele, novemberben.

Rusvai Miklós a negyedik hullám csúcsát körülbelül novemberre jósolja. Ezek mellett elmondta, hogy lesz hirtelen emelkedés az esetszámokban, de nem fog olyan magasra futni, mint a harmadik vagy a második hullám idején.

A negyedik hullám nem hagy maga után annyi halottat, nem lesz annyi lélegeztetőgépes, nem lesz annyi súlyos beteg, erre már biztosíték a körülbelül 65 százalékos átoltottság

– fogalmazott a virológus.

A fertőződést a vakcina nem akadályozza meg, vagyis a fertőzöttek száma lesz majd magas, de a betegek, a lélegeztetőgépen lévők és a halottak száma nem – tette hozzá.

Rusvai Miklós kihangsúlyozta, hogy 80 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb mindenki fertőződni fog.

Akik nem oltatták be magukat, azok nem védettek, akik oltatták magukat, azok igen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában