Fotó: Shutterstock

Az aggodalom sokáig a fogyasztókkal marad

A vevők többsége már tudatosabban figyel a higiéniára, egyszerre többet vásárol és gyakrabban rendel online.

Az egészségügyi veszélyhelyzet világszerte óvatossá tette a vásárlókat. Az elsőként nyitó kínai piac tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmarad – derül ki az EY nemzetközi kutatásából a Magyar Nemzet cikke szerint.

A több mint 12 ezer fős felmérés rámutat, kik vesztették el a vevők bizalmát és miként segíthetnek rajtuk a digitális megoldások.

Kína lakossága térhetett vissza leghamarabb mindennapi tevékenységeihez az egészségügyi veszélyhelyzetet követően, a krízis hatása azonban nem múlt el nyomtalanul az országban. A kínai vásárlók majdnem fele (48 százaléka) úgy látja, hogy eddigi életmódja jelentősen meg fog változni. Hasonló arányban (49 százalékban) vannak azok is, akik szerint a történtek az értékrendjükön és az életszemléletükön is nyomot hagytak. Mindez arra utal, hogy a válsághelyzet alapjaiban változtatta meg a fogyasztói attitűdöket.

Az ország népessége a korlátozások megszűnése után, ha kisebb mértékben is, de rendkívül óvatos maradt. Közel kétharmaduk (64 százalék) a mozit, 61 százalékuk a bárokat és a szórakozóhelyeket továbbra is kerüli. A kínaiak ugyanakkor jóval nyugodtabban vásárolnak már az élelmiszerboltokban, mindössze 16 százalékuk aggódik emiatt. Ennek oka, hogy Kínában a kereskedők már biztonságosabbá tették üzleteiket a vevők számára.

Világszerte a válaszadók több mint fele (52 százalékuk) véli úgy, hogy megváltoznak a szokásai a jövőben az egészségügyi vészhelyzet hatására. Közülük hetven százalék tudatosabban figyel a higiéniára, hatvan százalék ritkábban, de egyszerre többet vásárol, 44 százalékuk az eddiginél többször intézi vásárlásait online. A megkérdezettek 62 százaléka kerüli a készpénzes fizetést. Több mint felük (59 százalékuk) használ inkább érintésmentes eszközöket és okostelefon-alkalmazásokat (54 százalékuk), 42 százalékuk pedig rendszeresen hitelkártyával fizet.

Borítókép: illusztráció

Mintegy nyolcszáz településen támogatják az egyházi közösségi terek fejlesztését
Ezúttal kifejezetten a történelmi egyházak voltak a kedvezményezettek.
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait
Mutatjuk, mely számokkal lehetett nyerni a héten.
Kizuhant egy nő egy társasház ablakából, mentőhelikopter szállította el (videó)
A baleset egyelőre tisztázatlan okból történt, a nő egy második emeleti ablakból zuhant ki.
Deportálással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát egy baloldali képviselő
Bródy Gábor korábban azzal lett ismert, hogy egymilliárd forintot tüntetett el úgy, hogy különböző cégeket alapított, majd azokból a felszámolás előtt új társaságba mentette át a vagyont.
Higiénikusan viseljük a maszkokat?
Elfogadható kompromisszum a frissen mosott ruházat zsebében tárolt tiszta maszk használata.