Változatlan

2020.01.08. 14:48

Nem változott a román alapkamat

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa nem módosította az alapkamatot, így az továbbra is 2,50 százalék – közölte szerdán a román központi bank.

MTI

Az igazgatótanács monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy a kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátája is változatlan marad. Ez jelenleg mind a lej, mind a valuta esetében 8 százalék. A jegybank utoljára 2018 májusban emelte az irányadó kamatot. A román gazdasági sajtó arra számít, hogy a központi bank 2020-ban sem fogja módosítani a 2,50 százalékos irányadó kamatot, amennyiben az infláció nem fog ismét gyors ütemben nőni, mint 2018 elején, amikor a jegybank a történelmi mélypontnak számító 0,75 százalékról több lépésben 2,50 százalékra emelte az alapkamatot.

Novemberben 3,8 százalék volt a román éves inflációs ráta, a decemberi inflációra vonatkozó adatokat várhatóan pár nap múlva teszi közzé a statisztikai intézet. A Román Nemzeti Bank november elején csökkentette a tavalyi és az idei inflációs előrejelzését, így 2019-ben 3,8 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!