Hallgassa élőben!
Fotó: MTI / Mónus Márton

Áfacsökkentéssel élne túl a fesztiválipar

Járulék-, bér- és rezsitámogatásra lenne szüksége a szektornak a károk mérsékléséhez, valamint szükség lenne a jövőben arra, hogy a belépőjegyeket 5 százalékos áfakulccsal értékesíthessék.

Az idei nagy fesztiválok 80 százaléka már biztosan elmarad, mivel a kormány fenntartja augusztus 15-e után is az 500 résztvevő feletti zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó tilalmat. A korlátozás nemcsak a zenei fesztiválokat érinti, hanem számottevő részben a művészeti, közösségi, népművészeti, hagyományőrző és gasztrokulturális rendezvényeket is, amelyeken hagyományosan fontos szerepet kapnak a zenei programok.

A kulturális veszteség mellett a fesztiválok elmaradása idén legalább 80 milliárd forint bevételkiesést okoz az államkasszának

– nyilatkozta a Világgazdaságnak Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke. Azt is elmondta, hogy a fesztiválipar 37 ezer embert közvetlenül, 370 ezret pedig közvetetten foglalkoztat. Az ágazat nem csak az előadó- és alkotóművészeknek ad munkát, hiszen rengeteg ember dolgozik a fesztiválok infrastruktúráján, a technikai háttéren, a rendezvények marketingjén. A kapcsolódó vendéglátás pedig tetemes bevételt hoz a turizmusnak.

A fesztiválszezon nyár végén, ősz elején véget ér, így a későbbi feloldások már nem sokat javítanak az idei helyzeten. Ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, hogy az emberélet a legfontosabb, és a döntéshozók rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyekre alapozva meghosszabbították a korlátozásokat. Ezt természetesen el is fogadják a fesztiválok

– emelte ki. Azt is hozzátette azonban, hogy gazdasági szempontból a korlátozások tragikusan hatnak a fesztiválokra, és közép-, valamint hosszú távon is nagyon súlyosan érintik a szektort.

Borítókép: látogatók a tavalyi Szigeten



Kidobta a barátnője, még aznap lottómilliárdos lett
Ugyanaznap élte meg a poklot és a mennyet a férfi.
Életeket menthet a légszennyezés csökkentése
Magyar nyelvű online fotótanfolyam
Füstölő miatt keletkezett tűz
Eladja az LG a régen veszteséges mobilgyártását
Kiszivárogtatták a vállalat vezérigazgatójának levelét a Korea Heraldhoz: állítólag 66 hónapja veszteséget gyárt a cég.