Javítás

2020.05.27. 11:31

Az IMM Invest program jobbítását célzó jogszabályt készül elfogadni a kormány

Az IMM Invest elnevezésű program szabályozását javító jogszabályt tárgyal meg több más között szerdai ülésén a kormány, jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök az ülés elején.

Florin Cîţu pénzügyminiszter ennek kapcsán elmondta, az új előírások bevezetésével 'két akadályt' számolnak fel a programban. Az egyik törölné azt a követelményt, mely szerint a hiteligénylő minden ingó és ingatlan vagyonára ki kell terjeszteni a jelzálogot.

Az állam 80-90%-ban garantál ezekért a hitelekért, fölösleges tehát garanciát kérni a vállalkozóktól is, fűzte hozzá a kormányfő.

A pénzügyminiszter szerint a második módosítás a támogatásban részesülő vállalkozások kategóriáira vonatkozik: eddig volt egy olyan kitétel, hogy csak a koronavírus-járvány által sújtott cégek fordulhatnak hitelért a program keretében, és ehhez fel kellett mutatniuk a COVID-bizonylatot. Ezt a követelményt most eltörölték, szögezte le Cîţu.

Borítóképen: (előtérben) Florin Cîţu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!