ERDON Valasztasok2008

2008.06.16. 08:08

Szász Jenő szerint az MPP jó eredményt ért el

<p>Egy három hónappal ezelőtt bejegyzett párt képességeihez képest jó eredményeket ért el a Magyar Polgári Párt (MPP) a romániai helyhatósági választásokon - jelentette ki vasárnap a romániai önkormányzati választások második fordulóját követően Szász Jenő, az MPP elnöke.</p>

A politikus az MTI-nek elmondta: a második fordulóban sikerült megnyerniük a polgármesteri széket Gyergyószentmiklóson, Gyergyóujfaluban, Tusnádfürdőn és Gyulakután, Zetelakán pedig az általuk támogatott független jelölt végzett az élen.
    Hozzátette: egyetlen taktikai hibát követtek el, azt, hogy a kampány heve miatt reményeik többről szóltak, mint amit lehetőségeik lehetővé tettek.
    Rámutatott: ötszáz helyi és megyei önkormányzati képviselői helyet sikerült megszerezniük a helyhatósági választások során, ami egy ilyen "zsenge korú" párt számára szép eredmény. Megállapította: az RMDSZ erős falusi hálózattal rendelkezik polgármesterei révén, ilyen fiatalon pedig az MPP nem tudta felvenni a versenyt ezzel a hálózattal.
    Hangsúlyozta: ehhez idő kell, akárcsak ahhoz is, hogy egyéni jelöltjeik jobban szerepeljenek. Rámutatott: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztség elhódításáért versenybe küldött Csinta Samu jó jelölt volt, és ezt bizonyítja, hogy Antal Árpádnak "meg kellett izzadnia", és végül csak második fordulóban sikerült győznie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!