ERDON Országos hírek

2018.01.16. 09:09

Romániába látogat Japán miniszterelnöke

Klaus Iohannis államfő fogadja kedden Japán miniszterelnökét, Abe Sinzót. Ez az első alkalom, hogy Romániába látogat egy japán kormányfő. Sinzó a Románia és Japán közötti megújított partneri szerződés megkötésének ötödik évfordulója alkalmából érkezik Bukarestbe.

A Cotroceni-palotában tartandó megbeszéléseken a két ország közötti politikai, gazdasági, kulturális és biztonsági kapcsolatokról lesz szó, ugyanakkor a Japán és az Európai Unió közti gazdasági együttműködés, valamint az észak-koreai helyzet is a beszélgetés tárgyát képezi majd - közölte az Államelnöki Hivatal. Az AFP hírügynökség szerint Abe Sinzó Közép- és Kelet-Európában tesz diplomáciai körutat. Ennek során Észtországot, Litvániát, Lettországot, Bulgáriát, Szerbiát is felkeresi Románia mellett. A japán kormányfő az Észak-Koreával szembeni határozott fellépéshez kíván támogatást elérni. Abe Sinzót több mint harminc japán cég képviselői kísérik körútja során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!