ERDON Országos hírek

2017.12.04. 13:48

Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis

Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a közalkalmazottak jogállását szabályozó, 1999/188-as törvényt módosító jogszabály ellen.

Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a közalkalmazottak jogállását szabályozó, 1999/188-as törvényt módosító jogszabály ellen.

Az elnök által kifogásolt módosítás értelmében törölnék a törvényből azt a kitételt, amely szerint ha egy köztisztviselő ellen vádat emelnek korrupciós, hivatali vagy egyéb bűncselekmények miatt, felfüggesztik tisztségéből. Az államfő keresetében többek között az alkotmánybíróság joggyakorlatára hivatkozik, amely szerint a törölni kívánt cikkely célja "megvédeni a hatóságot vagy közintézményt a jogtalan tevékenység folytatásától, illetve a közalkalmazott által elkövetett bűncselekmény veszélyes következményeinek terjedésétől".

Az elnök úgy véli, adminisztratív intézkedésről lévén szó, ez esetben nem merül fel az, hogy sérül az ártatlanság vélelméhez való jog, ez megilleti az érintettet a per folyamán. Iohannis keresetében rámutat még, hogy az előírás törlése a köztisztviselőkkel szembeni feddhetetlenségi követelmények lazítását jelentené, ugyanakkor csökkenne az állampolgároknak a közintézményekbe vetett bizalma.

A parlament júniusban fogadta el a közalkalmazottak jogállását szabályozó, 1999/188-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében nem függesztenék fel tisztségéből azt a köztisztviselőt, aki ellen vádat emelnek korrupciós, hivatali vagy egyéb bűncselekmények miatt. Az elnök visszaküldte a jogszabályt megfontolásra az alsóháznak, amely november 14-én eredeti formájában fogadta el azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!