Erdon - Nemzetkozi

2011.07.11. 12:45

A Sound az egész Balatoné

A Heineken Balaton Sound zárónapján soha nem látott tömeg mozgott egy ütemre a nagyszínpad előtt, ahol David Guetta, lassan már a Sound rezidens Dj-jeként, tolta a house-t. Telthouse volt vasárnap, így a négy nap alatt 101500 látogatót számlált a fesztivál.

A Heineken Balaton Sound zárónapján soha nem látott tömeg mozgott egy ütemre a nagyszínpad előtt, ahol David Guetta, lassan már a Sound rezidens Dj-jeként, tolta a house-t. Telthouse volt vasárnap, így a négy nap alatt 101500 látogatót számlált a fesztivál.

 

Zamárdit már jelentős fesztiválvárosként rajzolta fel a hazai bulitérképre a Heineken Balaton Sound, mely eddigi léte során soha ekkora tömeget nem vonzott, mint idén. De mint azt korábban Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere is elmondta, a Heineken Balaton Sound nem csak Zamárdié, hanem az egész Balatoné. Jöttek is szép számmal a magyar tengerhez, megtelt a déli part, de a szemben lévő szállások is foglaltak lettek. Esténként azonban Zamárdi lett a buli fővárosa, s a négy nap alatt százezres tömeg fordult meg a helyi szabadstrandon. „A Heineken Balaton Sound ma már jóval több, mint egy a sok fesztivál közül. Öt év alatt Magyarország egyik legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai eseményévé nőtte ki magát. Bár a Balaton önmagában is egyre vonzóbb célpont, nincs még egy olyan Balaton-parti esemény, amely idejére nemcsak a környező településeken, de az északi parton is megtelnek a szállások.” – büszkélkedett Lobenwein Norbert főszervező, hozzátéve, hogy bizonyára ennek is köszönhető, hogy a Magyar Turizmus ZRt vezérigazgatója fővédnökként állt a rendezvény mellé és Molnár Ágnes államtitkár mellett Bókai István, Balatonfüred polgármestere, a Balaton Fejlesztési Tamács elnöke is meglátogatta a fesztivált.

A sztárok is nagyon megkedvelték a Soundot. Guetta, aki lassan állandó vendége a Heineken Balaton Soundnak ismét nagyon feldobva jött le a színpadról, ami előtt 15-20 ezres tömeg pörgött a koncertje alatt. A Heineken Balaton Sound sztárvendégei közül többen vetették be magukat a Balaton-parti éjszakába, sőt volt olya Dj is, aki több nappal meghosszabbította az ittlétét. „Úgy tűnik, igaz a híresztelés, amely szerint a magyar közönség az átlagosnál nagyobb élménnyel ajándékozza meg a fellépőket. Guetta a koncertjét követően negyed órán át telefonált világsztár partnereivel, velük osztotta meg a számára is kimagaslónak számító sikert.” – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a Heineken Balaton Sound egyik házigazdájától.

A kiadható bérletek már az első napon elfogytak, a csúcsot pedig ezúttal is David Guetta fellépése hozta, ezen a napon ugyanis ismét kikerült a teltház felirat a fesztivál bejáratára.

A nagy tömeg és a kánikula dacára békésen, nyugodtan telt el a hétvége. A Heineken Balaton Sound  főorvosa elmondta, a hőségriadó ellenére nem volt több dolguk, mint az előző években, viszont kiemelte, hogy míg korábban volt néhány fiatal, akik a fesztiválon kellemetlen élmény kíséretében találkoztak az alkohollal, idén a 18. életév betöltését igazoló „Új Széchenyi Terv” feliratú karszalaggal ez a probléma megoldódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!