Erdon - Nemzetkozi

2016.10.24. 16:27

A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót és Olofsson Placidot

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.

A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, "embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről.

Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna - emelte ki. "Bebizonyították, hogy a hősök igazsága mindig jövő idejű" - tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket.

A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának - ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt - kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.

A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta

Tőkés László köszönő beszédében áldott emlékű Ravasz László, hite és nemzetének ügye melletti kiállása miatt meghurcolt dunamelléki püspök 1956. november 1-i rádióbeszédének szavaival adózott a nemzeti felkelés hőseinek, kiemelve: „A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott.” A költő szavával szólva a harcban szálló „suhancok”, a pesti srácok „helyreütötték a nemzet becsületét”, melyet „sehonnai, bitang emberek”, a sztálini, rákosista rezsim haza- és nemzetáruló vezetői gyaláztak meg. Temesvár egykori lelkipásztora „hitünk hőseinek”, nevezetesen Mózesnek a példáját idézte, aki „hit által tiltakozott” a Fáraó udvara ellen, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11,24-25) – megmentve ezáltal sanyargatott népe életét és becsületét. 1956 hősei is ekképpen szállottak szembe a gonosszal, és mindmáig mutatják számunkra a szabadulás útját: „Nem engedhetünk a ’48-ból, nem engedhetünk az ’56-ból, nem engedhetünk a ’89-ből” – zárta szavait Tőkés László, rámutatva végül arra a példás egységre, mely 1956-ban hatotta át a nemzetet, és amely utóbb, 1989-ben, a Ceauşescu-diktatúrával szembeni elutasításban született újjá határon innen és túl.

A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.

(MTI/Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!