ERDON Helyi sport hírek

2011.07.09. 15:10

Elismerés Fülöpnek és Nagynak

Nagy Attila és edzője, Fülöp György volt a soros, hogy a Szatmár Megyei Sport– és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) elismerje eddigi eredményeit.

Nagy Attila és edzője, Fülöp György volt a soros, hogy a Szatmár Megyei Sport– és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) elismerje eddigi eredményeit. 

Tegnap egy sajtótájékoztató keretében Florin Gal ideiglenes DJST–igazgató adta át az oklevelet, viszont a sportoló nem tudott részt venni az eseményen, ugyanis már készül a következő versenyekre, hiszen idei célja, hogy a 400 méter gátfutásban 50 másodperc alá vigye az idejét. Így Nagy Attilának kevés ideje marad a vakációzásra, ugyanis július 21–től 29–ig kolozsvári felkészülési táborba utazik edzőjével. A Szatmárnémeti SK és a Bukaresti Steaua kettős igazolású sportolója kedden érkezett meg a Bulgáriában rendezett felnőtt Balkán–bajnokságról (ahol bronzérmet szerzett a 400 méter gátfutásban és a 4x400 méter váltóval), most hazai környezetben tréningezik. Július 30–án Budapesten, a Gyulai István Emléktornán áll rajthoz az atléta. „Megtisztelő számunkra, hogy Romániából csak én és Attila kaptunk névre szóló meghívót” – mondta lapunknak Fülöp György. A magyarországi torna után Kolozsváron folytatja a felkészülést az atléta, augusztus 9–én pedig a felnőttek országos–bajnokságán küzd majd érmes helyekért. Az ob után a román küldöttséggel repülőre ül és Kínába utazik az egyetemisták világbajnokságára.

A sikeredző

A 65 éves Fülöp György egyébként a 70–es évek elején kezdte meg edzői pályafutását, és már az első években számottevő eredményeket jegyeztek sportolói. Közülük az eddigi legnagyobb sikert Vasile Şelever 18 évesen érte el, aki az 50 méter és 60 méter síkfutásban Románia rekordere.

A 23 éves Nagy Attilát nagybátya, Nagy Endre hozta el az első atlétikaedzésre, még 11 évesen, Nagybátya egyébként jelenleg is kajakozik, most a veteránok szegedi világbajnokságára készül. Nagy Attila az elmúlt tizenkét év alatt kétszeres junior I–es korosztályos bajnoki címet gyűjtött be, három éven keresztül uralta az ifjúsági mezőny 400 méter gátversenyét, a felnőtteknél pedig négy éve bajnok ebben a versenyszámban. Emellett az összetett próbákban 8 arany– és 7 ezüstérem fémjelzi eddigi sikeres karrierjét. Fülöp György mégis a legnagyobb eredménynek a felnőttek tavalyi Európa–bajnokságán elért teljesítményt említi, ugyanis Nagy Attila Barcelonában az elődöntőig jutott el. „A siker mögött rengeteg munka áll, és komoly anyagi ráfordítás. Ez utóbbit most a Bukaresti Steaua biztosítja, ezért idéntől már kettős igazolása van Attilának” – tette hozzá Fülöp György, akinek sportolói eddig több mint 124 érmet szereztek különböző bajnokságokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!