Vokál-szimfonikus hangverseny volt

A nagyszerű évadkezdés után csütörtökön egy újabb remekmű hangzott el a filharmónia zenekarának és énekkarának előadásában: Johannes Brahms Német requiemje (op. 45) csendült fel.

Aki szereti Johannes Brahms (1833–1897) zenéjét, az nem hagyhatta ki ezt az alkalmat, hogy a zeneszerző számára az első igazi sikert hozó művet, a Német requiemet meghallgassa. Ennek is köszönhető, hogy sokan voltak kíváncsiak e csodálatos zeneműre olyanok is, akik csak ritkábban látogatják a koncerteket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy senki sem csalódott, mivel a szimfonikus zenekar és az énekkar, a Brassóból meghívott két énekes: Valentina Mărgăraş szoprán és Adrian Mărcan bariton, valamint az est karmestere, a svájci Stephen Smith kiválóan tolmácsolták a rekviemet.

„A Bramhs-műnek már a címe is utal arra, hogy az nem a szó szoros értelmében vett liturgikus gyászmise, hanem német nyelvű és a liturgia rendjét figyelmen kívül hagyó remekmű. Számos szakértő szerint a kantáta és az oratórium ötvözete, amely a halált és a feltámadást dicsőíti, és amelynek megalkotásához az ihletet Brahms édesanyja és Schumann emlékéből merítette. A műben felcsendülő mesterien megszerkesztett fúgák, a barokkos ellenpontok Bach művészetét idézik. A zene szinte szó szerint követi a szöveget.” (Világhírű zeneszerzők)

A Bibliából

Brahms egészen fiatalon, 33 éves korában fejezte ezt a nagyszerű zeneművet, melyen mintegy tíz évet dolgozott – 1856–1866 között. A rekviem szövegét a zeneszerző Luther Márton német Bibliájából válogatta össze. A héttételes alkotásnak több bemutatója is volt, az első Bécsben 1866. december 1-én, amikor három tételt játszottak el, majd Brémában 1868. április 11-én hat tételt adtak elő, magának Brahmsnak a vezényletével. A teljes, immár hét tételt magában foglaló művet 1869. február 18-án mutatták be Lipcsében, a Gewandhausban.

Csütörtök este ismét megcsodálhattuk a váradi szimfonikusok nagyszerű muzsikálását, de ezúttal a siker kovácsa a Filharmónia Énekkara volt. A Lászlóffy Zsolt karnagy által felkészített csapat újra bizonyította, hogy ott áll helyt és oly módon, ahol és ahogy azt elvárják tőlük. A remek hangú énekkari tagok, akik egytől egyig felsőfokú zenei szakképzettséggel rendelkeznek, az első tétel kezdetétől a hetedik tétel végéig jelen voltak a színpadon és hangjukkal elvarázsolták a hallgatóságot. Ki is járt érte a taps. A szimfonikus zenekar tagjai, ugyanúgy, mint az egy héttel ezelőtti koncerten, most is sokat tettek a sikerért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a koncert végén Stephen Smith karmester egyenként – de szólamonként is –, köszönte meg, főleg a fúvósok teljesítményét.

Dérer Ferenc