ERDON Helyi hírek

2012.10.31. 11:53

Vokál-szimfonikus hangverseny a filharmóniában

A holnap esti vokál-szomfonikus hangverseny szólistái és karmestere beszélt a felcsendülő Mozart művekről október 31-én a filharmóniában tartott sajtótájékoztatón.

A holnap esti vokál-szomfonikus hangverseny szólistái és karmestere beszélt a felcsendülő Mozart művekről október 31-én a filharmóniában tartott sajtótájékoztatón.

A november 1-jei hangversenyen elhangzik a nagy klasszikus, Wolfgang Amadeus Mozart két szerzeménye is. A filharmónia a koncertet Mindenszenteknek, illetve halottak napjának ajánlja, nem véletlen tehát, hogy műsoron lesz Mozart d-moll Rekviemje, amely mellett a korai 25., g-moll szimfónia, (K.183) csendül fel. A csütörtöki koncert alkalmával vezényel a filharmónia állandó karmestere Jankó Zsolt, aki a Klozsvári Magyar Opera karmestere is, illetve a Budapesti Fesztiválzenekar asszisztens-karmestere. Mozart 1773-ban keletkezett ún. „kis g-moll szimfóniája” rendkívül személyes hangvételével mintegy előlegezi a későbbi 40., „nagy g-moll szimfóniát”. Mozart utolsó, egyben legrejtélyesebb és a szerzői autentikusság arányaiban is számos kérdést felvető alkotása, az 1791-ben (halála előtt közvetlenül) keletkezett Rekviem, melyet tulajdonképpen az alkotó egyik legmegbízhatóbb tanítványa Franz Xavier Süssmayr (1766–1803) fejezett be.

Rekviem

„Az elmúlt századok során a Rekviem nem véletlenül maradt az egyik legkülönösebb, ugyanakkor a maga bizarr módján az egyik legkedveltebb alkotás a közönség körében. Természetesen szerepet játszik ebben a 20. századi Mozart-kultusz „reneszánsza” és a szerző titokzatos halála körül kibontakozott fokozott érdeklődés. A négy énekes szólistát, vegyeskart és zenekart felvonultató remekműben, koncertünkön ezúttal ismét Lászlóffy Zsolt felkészítésében hallhatjuk a Filharmónia Énekkarát”-olvasható a filharmónia honlapján a művekről. A négy meghívott énekes szólista, akik nem csak országos, hanem nemzetközi színpadokon is bizonyítottak, elismerően beszéltek a Rekviemről és a közös munkáról. Szólisták: Kristófi Ágnes (Nemzeti Filharmonikusok, Budapest) – szoprán, Maria Pop (Kolozsvári Filharmónia) – mezzoszoprán, Tony Bardon (Kolozsvári Magyar Opera) – tenor és Cristian Hodrea (Kolozsvári Filharmónia) – basszus. Tódor Albert, a filharmónia vezérigazgatója emlékeztetett, hogy az idei évadban az intézmény számos kedvezménnyel kedveskedik a váradi közönségnek.

Következő koncert

A november 8-i szimfonikus hangverseny műsora: H. Berlioz – Benvenuto Cellini-nyitány; Cl. Debussy – Fantázia zongorára és zenekarra; J. Brahms – I., c-moll szimfónia, op. 68. Vezényel Tiberiu Popovici (Franciaország), közreműködik Michele Innocenti (Franciaország) – zongora.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!