ERDON Helyi hírek

2019.07.04. 09:17

Visszatekintés: „sikerekben gazdag fél év telt el”

Pető Dalma RMDSZ-es önkormányzati képviselő tartott az elmúlt fél évre vonatkozó tevékenységi beszámolót tegnap Váradon. A 2019-es esztendő első hat hónapjában zajlott tevékenységekről, beadványokról és sikerekről volt szó, illetve a folyamatban lévő ügyekről.

Pető Dalma RMDSZ-es önkormányzati képviselő tartott az elmúlt fél évre vonatkozó tevékenységi beszámolót tegnap Váradon. A 2019-es esztendő első hat hónapjában zajlott tevékenységekről, beadványokról és sikerekről volt szó, illetve a folyamatban lévő ügyekről.

A tájékoztató első témája a participatív költségvetés volt, mely során Pető Dalma kezdeményezésére elindították a Parkot Biharpüspökibe! pályázatot is, mely sikeresen át is jutott mindkét szavazáson. Jelenleg területet keresnek a projekt megvalósításához. Szintén fontos eredmény, hogy 2019-ben a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának harmincegy fejlesztési projektje között szerepel a Templom tér felújítása, mely a mostani határozat szerint 630 ezer euró (áfával együtt) értékű beruházás lesz. A határozattervezet szerint a tér felújítására öt hónapja lesz a kivitelezőnek. A munkát ugyan még nem kezdték el, de ez már csak idő kérdése, a gyakorlatba ültetés a polgármesteri hivatal felelőssége, mondta el Pető Dalma. A participatív költségvetéssel kapcsolatos szavazások közepette egy probléma is akadt Váradon, ugyanis az Ogorului utca végén lévő helységnévtáblát lefújták fekete festékkel, amit Pető Dalma és Botházy Nándor, a váradi RMDSZ ügyvezető elnöke takarítottak le; egyébként ez nem az első ilyen eset volt, 2018 decemberében is történ hasonló rongálás.

Házhoz megy

Március elején az önkormányzati képviselő meghirdette új programját, Pető Dalma önkormányzati képviselő házhoz megy! elnevezéssel. Ez tulajdonképpen a fogadóórákat váltotta fel, ugyanis azt tapasztalta, hogy a személyes megkeresések, jó időpont kiválasztása, a „terepszemle” hasznosabb, mint a fogadóóra. Ennek okán egyébként a júniusig tervezett házhoz megy program nem ér véget, csupán szünetel a júliusi és augusztusi hónapokban, szeptemberben pedig folytatódik. A program során több beadványt iktatott a polgármesteri hivatalnál, ezek egy részére már válasz is érkezett. A nagyváradi Plantelor utca lakói azzal a problémával fordultak hozzá, hogy nagyon szemetes az utca, ezért a közbenjárását kérték, hogy minél hamarabb takarítson, tisztítson ott a RER – körülbelül egy hét alatt meg is oldódott az ügy. A múlt hónap végén három beadványt is iktatott, olyan problémákkal kapcsolatosan, melyekkel a „házhoz megy” program során találkozott, ezekre egyelőre nem érkezett válasz. Az egyik például, hogy a lakosok hiányolják az Italiana utcán a kutyasétáltatás idejének szabályoztatását, ugyanis zavarja őket például a késő esti kutyaugatás, illetve sokan szabadon is hagyják az ebeket, az elválasztó fal pedig visszaveri a hangot. Játszótér is van a közelben, és veszélyben érzik a gyermekeiket. Ez ügyben a helyi rendőrséghez fordult, sűrűbb járőrözést, szabályoztatást kérve, és annak betiltását, hogy a kutyákat szabadon, póráz nélkül hagyják. A polgármesteri hivatalhoz fordult abban az ügyben is, hogy a Simion Bărnuţiu utcai lakosok kérik, hogy a még ott lévő garázsokat bontsák le, valamint az ott lévő zöldterületet, a garázsok helyét tegyék rendbe. Egy biharpüspöki probléma is felmerült: egy ottani lakos Pető Dalmához fordult abban az ügyben, hogy a Drumul Hotarului és Cântăreţului utcák kereszteződésében lévő kis területet parkosítsák, egy kisebb játszóteret alakítsanak ott ki.

Felújítások

Pető Dalma kezdeményezésére a műszaki igazgatóság rendbe tetette pusztán két hét alatt a biharpüspöki világháborús emlékmű és a mellette álló kopjafa körüli területet: a szemetet elszállították, a kerítéseket, padokat, járdát, zöldövezetet rendbe hozták, öntözőberendezést is üzemeltettek rövid időn belül, azóta pedig kerítést is építettek. Továbbá lakossági kérésre kérvényezte, hogy kövezzék le a biharpüspöki Pelicanului és Ciucului utcákat (ez meg is történt), valamint az Imnului utcát is lekövezték; aszfaltozásra egyelőre nincs lehetőség, ugyanis először a csatornázást kell rendbe hozni. Két parkot, játszóteret is rendbe hozatott, a Constantin Brâncuşi utcán lévő játszóteret és a Rhédey-parkot. Utóbbi esetében az ott lévő szökőkútról is szó volt, ehhez azonban a Vízművekkel való együttműködés is szükséges. Mint megtudtuk, Pető Dalma új beadvánnyal fog élni a szökőkút üzembe helyezésével kapcsolatban.

Szintén önálló kezdeményezés az, hogy több virágot ültessenek a városba. Sajnos ez még nem jutott eredményre, választ sem kapott erre, pedig 2018-ban és 2019-ben is iktatta ezt a beadványt. Elmondta, hogy nem adja fel, ugyanis a várost ezzel sokkal szebbé, barátságosabbá lehetne tenni. Egy másik beadvánnyal sem jutott eredményre: a lakosok kérésére a biharpüspöki Crivăţului, Parângului, Zmeurei és Avicenna utcákon lévő betonárkok befödését kérte, illetve parkolóhelyek kialakítását ott. Ez azonban nem lehetséges, ugyanis utólag nem szabad lefedeleztetni azokat, így parkolóhelyek sem lehetnek ott.

Nyári színház

Elkezdődött a nagyváradi várban található nyári színház nézőtéri részének felújítása. Tavaly júniusban Kőrösi Kristóf, a Nyári Színházi Fesztivál főszervezője azzal a kéréssel fordult Pető Dalmához, hogy segítsen neki ebben az ügyben, ugyanis a nézőtér teljesen tönkrement. 2018. június 15-én a 2564. számmal iktatott kérvényt ez ügyben. Angela Lupşeával, a Nagyváradi Városi Múzeum és Kulturális Központ igazgatójával személyesen és hivatalosan, dokumentumokkal alátámasztva is egyeztetett, ígérete szerint az idei Nyári Színházi Fesztiválra kész lesz a nézőtér. Tavaly egyébként saját forrásból az NMD tagjai pótolták a léceket. A felújítási munkálatok már elkezdődtek, így a a nézőtér egy része már a Szent László Napokra megújult. „Biztos vagyok abban, hogy rásegített Imre Zoltán (a vármúzeum kulturális menedzsere, szerk. megj.) kitartó munkája, hogy a Nyári Színházi Fesztivál előtt, már a Szent László Napokra elkezdjék a felújítást. Reméljük, hogy időben befejezik. Ezúton köszönöm Angela Lupşeának és Imre Zoltánnak a hathatós munkát, amely mindannyiunk érdekét szolgálta” – mondta el Pető Dalma az üggyel kapcsolatban.

Sikerek és támogatás

Az idei év legnagyobb személyes sikerének könyveli el Pető Dalma, hogy EP-képviselőjelölt volt. A Bihar megyei RMDSZ Nőszervezet kérte fel, ő pedig elfogadta, ugyanis, mint elmondta, neki is fontos az, hogy egyenlő jogaink legyenek Európában, legyen kisebbségvédelmi törvény és, hogy minél inkább fejlődjön a közösség. Pető Dalma ezúton is szeretne köszönetet mondani a nagyváradi lakosoknak, hogy bizalommal fordulnak hozzá, illetve a szervezeteknek, egyesületeknek, hogy úgy érzik, mindig számíthatnak rá. Szintén nagyon örül annak, hogy a beadványok nagy része pozitív elbírálást kap, és ami eddig nem sikerült, azokat újra megpróbálja.

Törő Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!