ERDON Helyi hírek

2008.05.19. 12:22

Viharos fesztiválzáró Érmihályfalván

<p>Bihar megye – A szó szoros értelmében fergeteges véget ért Érmihályfalván vasárnap este a XVI. Nyíló Akác Napok: a vihar nem csak a műsorrendet, de a sátrakat is borította, az utolsó programok elmaradtak. <A href="http://video.erdon.ro/members.erdon2/322.%20Viharos%20fesztiv%C3%A1lz%C3%A1r%C3%A1s.mpg/viewer.html" target="_blank"><IMG class="ERDON_RTEimg" height="13" alt="" src="http://media.erdon.ro/bilder/icons/video.png" width="13" border="0" /></A></p>

Négy nap alatt 55 programot kínált a szórakozni vágyóknak a XVI. Nyíló Akác Napok. Sőt, lehet, hogy ennél többet, hiszen a műsorrend a helyszínen is változott, bővült. A lehetelenre vállalkozott, aki mindegyiken részt szeretett volna venni, és ugyancsak lehetetlenség mindegyikről beszámolni. Éppen ezért egy-egy kiemelkő eseményt ragadunk ki, és a hét folyamán beszámolunk róla. Ami a vasárnap délutánt illeti, a főtéren a szokásos színpadi forgatag zajlott rengeteg fellépővel.

Visszajön az Apostol

Mikor a Dreamers együttes zenélt, már sötét felhők gyülekeztek az égen, a Fly Projekt koncertet pedig kilenc óra táján vihar szakította ketté. A villámlás tarkította szakadó esőben a szél sátrakat kapott fel, és mintegy háromnegyed órás áramszünet is volt. A színpadi hangosítás-techinika „szétázott”, így minden későbbi program elmaradt, a sokak által várt Apostol koncert is. Jó hír viszont, hogy az együttes e hét végén, vasárnap visszatér Érmihályfalvára, és a bepótolt koncertre a Praszler Gyula focistadionban kerül sor várhatóan 23 órakor.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!