ERDON Helyi hírek

2009.05.22. 17:10

Vége a szétszakítottságnak!

<p>&#8222;Azt rem&#233;lem, hogy ennek a<br /> l&#233;p&#233;snek az &#252;zenet&#233;t mindenki fel<br /> tudja fogni, meg tudja &#233;rteni.&#8221;</p>

– A történelem sok mindent és

sok mindenkit legyőzött már, most

azonban fordul a kocka: a Kárpát-medence

egymástól kényszerrel

elválasztott magyar református

egyházai május 22-étől

újra együtt, Magyar Református

Egyházként követik Krisztust, azzal,

hogy Debrecenben elfogadják az egységes

egyház alkotmányát. Bölcskei

Gusztávval, a Tiszántúli

Református Egyházkerület

püspökével, a zsinat lelkészi

elnökével ez alkalomból

beszélgettünk a jeles eseményt

bevezető

sajtótájékoztató

után.

–Milyen társadalmi, közéleti,

politikai hatásai lehetnek az

egyházegység

kinyilvánításának?

Bölcskei Gusztáv: Azt remélem, hogy

ennek a lépésnek az üzenetét

mindenki fel tudja fogni, meg tudja érteni. Mi

soha nem titkoltuk, hogy ez valóban egyfajta

válasz arra a kényszerű

szétszakítottságra, amellyel a

történelem elszakított minket

egymástól, s egyfajta válasz 2004.

december 5-ére, a népszavazásra,

amikor azt érezhették a határon

kívül élők, hogy ők nem

kellenek az úgynevezett anyaországban

élőknek. Tehát mi a magunk

részéről ezt a természetes

gesztust megtesszük, és azt

szeretnénk, hogyha ebből mindenki

megértené, hogy ezt a

kérdést nem lehet így hagyni,

és nem lehet leírni azokat, akik nem a

saját akaratukból, nem a saját

hibájukból, hanem a fejük felett

meghozott döntések nyomán

kerültek ebbe a helyzetbe. Másfelől

pedig, egy olyan Európai Unió

szellemiségéhez, amelyik a

regionalitást hangsúlyozza, amelyik azt

gondolja, hogy a régi ellentéteket

új megoldásokkal lehet és kell a

hátunk mögé tenni, teljesen

illeszkedik egy ilyen lépés, hiszen mi

úgy leszünk egyek, hogy mindenkinek

tiszteletben tartjuk a helyi

sajátosságait. Ezért fogalmazunk

úgy az alkotmányban, hogy

például ahol más nyelv is

használatos ügyvitelben,

liturgiában, az természetesen úgy

marad. Ha eltérő hagyományok

alakultak ki valahol, azt nem akarjuk

mesterségesen uniformizálni. Tehát

azt hiszem, hogy lehet egy ilyen hozadéka is az

egység kimondásának, és

nagyon reméljük, hogy úgy is

fogják érteni azok, akiknek érteni

kell, ahogy azt mi gondoljuk.

– Mi lehet az oka annak, hogy – mint azt a

sajtótájékoztatón

említette – a nemzetközi

egyházi szervezetek most egyöntetűen

üdvözölték az

egységnyilvánítást, nem

úgy, mint 1995–96-ban?

Bölcskei Gusztáv: Azt gondolom,

talán akkor kevésbé voltunk

jó „diplomaták”. Nem tudtuk

igazán, nem tudták az akkori vezetők

megértetni azt, hogy mi a

szándékunk az

egységesüléssel, és

elhitték azt a suttogó – vagy nem

is suttogó – propagandát, hogy itt

valamiféle magyarkodás

történik, hogy itt valami etnikai alapon

szerveződő egyház fog majd igen nagy

feszültségeket kelteni… Azt hiszem,

hogy az elmúlt másfél

évtizednek a nemzetközi egyházi

szervezetben is megvolt a hatása, talán

jobban értik, jobban ismerik a mi

helyzetünket, és meg is értik azt,

hogy ez a lépés nem irányul senki

ellen, nem törekszik

kizárólagosságra, hanem azt az

egységet akarja megvalósítani,

amelyiket mi magunktól a

reformáció óta soha nem adtunk

fel.

– Számít-e arra, van-e

tudomása arról, hogy ezt a

példamutató kezdeményezést

más egyházak is hasonló

jellegű lépésekkel követik?

Bölcskei Gusztáv:

Különböző helyzetben vagyunk.

Hiszen a római katolikus egyház mint

világegyház ezzel a

problémával így nem

szembesül. De azt tudjuk, hogy

például az evangélikus

egyházban vannak hasonló

kezdeményezések, hiszen az

evangélikus egyházat

számarányát tekintve még

jobban sújtotta a trianoni döntés,

mint bennünket, hiszen százalékosan

lényegesen többen kerültek az

anyaországon kívülre, ők is

már létrehoztak egy olyan

állandó konferenciát, ahol a

közös ügyeiket így

próbálják megbeszélni.

Tehát azt hiszem, ilyen értelemben nem is

csaknem egyedülálló a mi

lépésünk, mert kicsit más

formában, de ugyanazzal az igénnyel

megfogalmazódik másoknál is.

– Ezek után a reformátusság

minden esztendőben ünnepet ül

május 22-én Debrecenben?

Bölcskei Gusztáv: Erről nincs

döntés, úgyhogy még nem

tudjuk. Az biztos, hogy nekünk az mindig

ünnep, amikor együtt lehetünk a

határon túli részegyházak

képviselőivel, és az

úgynevezett Generális Konvent, amely az

operatív munkát végzi,

évente tartja a

közgyűlését, de azt

idáig mindig más helyszínen,

és annak is megvan a maga varázsa. Azt

gondolom, számunkra az lenne a legszebb

ajándék, ha a Generális Konvent

ülését a jövőben nem

Magyarországon tartanánk, hanem az egyik

szomszédos országban, de valamennyien ott

lennénk.

Fábián György

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!