ERDON Helyi hírek

2013.04.05. 12:19

Ünnepi műsor a Juhász Gyula iskolában

Iskolanapot tartottak a nagyváradi Juhász Gyula Általános Iskolában április 5-én az intézmény névadója születésének 130. évfordulója alkalmából.

Iskolanapot tartottak a nagyváradi Juhász Gyula Általános Iskolában április 5-én az intézmény névadója születésének 130. évfordulója alkalmából.Reggel tíz órától kezdődően tanulók, jelenlegi és volt tanárok, szülők és meghívottak gyűltek össze a Juhász Gyula Általános Iskolában, hogy megünnepeljék a költő születésének 130. évfordulóját. Erre az alkalomra számos ünnepi programmal készültek. Az iskolában található Juhász Gyula emlékplakettnél gyűltek össze a résztvevők, ahol Pálfi-Tamás Sándor igazgató tartotta meg köszöntőbeszédét, amelyben kiemelte, hogy az iskola ősszel lesz ötven éves, amelyről szintén egy ünnepséggel szeretnének majd megemlékezni. „A Juhász Gyula nevet iskolánk 12 éve, 2001-ben vette fel, amit azóta is büszkén viselünk, reméljük nagyon nagy eredménnyel”-tette hozzá végezetül az igazgató. Horváth Simon Erika magyartanárnő, az esemény főszervezője is szólt a jelenlevőkhöz: ismertette az ünnepség programját, majd néhány irodalmi percben emlékezett meg Juhász Gyuláról.

Koszorúzás és műsor

„Juhász Gyula számos szállal kötődik Nagyváradhoz, 1908-1911 között három évet töltött városunkban. Jelentős éveket, számos életeseményt élt meg itt, ezek között megemlíteném, hogy a Premontrei Gimnáziumban (ma Mihai Eminescu Főgimnázium) kapott tanári katedrát, ezen felül újságíró volt, a nagyváradi színháznak is írt számos irodalmi alkotást, és nem utolsó sorban pedig itt esett szerelembe Sárvári Anna színésznővel. Ezeket az éveket is szeretnénk ma megünnepelni”-mondta el Horváth Simon Erika. Az ünnepi alkalmat koszorúzással nyitották meg, amelyet megelőzően az iskola összes jelenlevő diákja elszavalta a költő Egy hangszer voltam az Isten kezében című versét. Az emlékplakett megkoszorúzását követően a diákok, tanárok és meghívott vendégek az iskola udvarán tekinthették meg az ünnepi műsort, amelyre mindegyik osztály szorgosan készült. Népi és modern táncokkal, népi gyermekjátékokkal, angol énekes műsorral és irodalmi műsorral készültek a tanulók a felkészítő tanárok segítségével. Az irodalmi műsor alkalmával Juhász Gyula verseket szavaltak, valamint gitárkísérettel a költő megzenésített verseit énekelték el.

Támogatás

Az alkalmon a Biharpüspöki Alapítvány elnöke Timár Enikő felajánlotta az iskolának, hogy minden év végén támogatni fogják a legaktívabb és legkiemelkedőbb tanulmányi eredménnyel rendelkező diákot. Hogy ki kapja a Juhász Gyula Érdemdíj elnevezésű támogatást (100 lejes pénzjutalom, könyvjutalom és oklevél), azt az iskola vezetősége dönti majd el. Az ünnepség állófogadással ért véget, amelyen a tanárok, volt tanárok, meghívottak, a szülőbizottság elnökei egy-egy emléklapot kaptak, amelyet Baki Szmaler Györgyi rajztanárnő készített.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!