ERDON Helyi hírek

2016.01.22. 12:07

Többeket fenyegetett fagyásveszély

Bihar megye - Egyetlen éjszaka alatt négy hipotermiás esetük volt a mentőknek, a Gutenberg utcai szállón pedig előfordul, hogy egy-egy éjszaka folyamán tíz embert hoznak be a járőröző rendőrök, csendőrök.

Bihar megye - Egyetlen éjszaka alatt négy hipotermiás esetük volt a mentőknek, a Gutenberg utcai szállón pedig előfordul, hogy egy-egy éjszaka folyamán tíz embert hoznak be a járőröző rendőrök, csendőrök.

Keddről szerdára virradóra négy személyt szállítottak kórházba a mentők lehülés miatt, válaszolt kérdésünkre Narcisa Maghiar, a Bihar megyei Mentőszolgálat szóvivője. Könnyű, illetve közepesen súlyos hipotermiás esetek voltak, azaz a testhőmérsékletük 32, illetve 28 fok föltötti volt. Mindannyian a sürgősségre kerültek, itt rendszerint fokozatosan melegítik fel őket, óránként legfeljebb egy fokkal, másképp komplikációk alakulhatnak ki.

Váratlanul

Általában szociális esetekről van szó, nem egy esetben hajléktalanok kerülnek ilyen helyzetbe, a leggyakrabban túlzott alkoholfogyasztás következtében alszanak el a hidegben. Van úgy, hogy a járókelők értesítik a mentőket, amikor mozdulatlanul fekvő embert látnak, máskor a járőröző rendőrök. A kórházban, miután stabilizálódott az állapotuk, egy ideig megfigyelés alatt tartják őket, majd az esetől függően járnak el velük; ha nincs lakhelyük, akkor a Gutenberg utcai éjjeli menedékre kerülnek. Január folyamán összesen nyolc hipotermiás esetet láttak el, ezt megelőzően az októberi lehülés és esőzések következtében szembesültek több ilyen esettel, a hajléktalanokat valószínűleg váratlanul érte az időváltozás, ezért nem gondoskodtak arról, hogy melegben térjenek nyugovóra – véli a szóvivő.

Bár előfordul, hogy egy nap alatt tíz embert hoznak be a Gutenberg utcai éjjeli szállásra, továbbra is van hely, senkit nem hagynak az utcán, tudatta kérdésünkre Cosmin Galea, a Bihar megyei Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) munkatársa. Az elszállásoltak száma enyhén nőtt, megnyitották a fűthető konténereket is, tudtuk meg. Vannak olyan hajléktalanok, akiket kiutalnak a kórházból és ezt követően kerülnek oda, másokat a csendőrök, a rendőrök, a helyi rendőrök hoznak be az utcáról. Mint arról már írtunk, a szálláson van meleg víz, lehet zuhanyozni, szükség esetén egy rend tiszta ruhát is tudnak adni a rászorulóknak, van továbbá egy automata mosógép is, melyet az elszállásoltak igénybe vehetnek.

Ételt ugyan nem osztanak a Gutenberg utcán, azonban az ASCO munkaktársai folytatják a helyi költségvetésből támogatott Ebéd keréken nevű akciót, melynek során márciusig minden hétköznap negyven adag meleg ebédet osztanak ki a rászorulóknak.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!