ERDON Helyi hírek

2013.09.02. 08:50

Tizenkilencedik Érmelléki Ősz

Csütörtökön kezdődött, és vasárnap éjszaka ért véget Székelyhídin a XIX. Érmelléki Ősz fesztivál. A hagyományoknak megfelelően kiállításokkal, koncertekkel, versenyekkel, előadásokkal várták a szervezők az érdeklődőket.

Csütörtökön kezdődött, és vasárnap éjszaka ért véget Székelyhídin a XIX. Érmelléki Ősz fesztivál. A hagyományoknak megfelelően kiállításokkal, koncertekkel, versenyekkel, előadásokkal várták a szervezők az érdeklődőket.

A hagyományokhoz híven a Székelyhídi Érmelléki Ősz rendezvénysorozatot a város sportolóinak díjazásával, valamint az 50. házassági évfordulójukat betöltött házaspárok köszöntésével indítják a rendezvény "nulladik" napján, csütörtökön délután. Idén, a XIX. fesztiválon 9 fiatal sportoló érdemelte ki a város elismerését azzal, hogy országos vagy nemzetközi bajnokságokon kiemelkedő eredményt ért el. Az ünnepséget Béres Csaba polgármester nyitotta meg, majd bemutatták a díjazott sportolókat. Elsőként Guba József shotokan fudokan karate világbajnoki második helyezett vehette át az őt megillető ajándékokat (egy oklevelet, Barta Imre székelyhídi borász díjnyertes borát, valamint 300 lej pénzjutalmat). Őt követték tanítványai: Kokovai Csongor, aki országos bajnokságon 1 helyezést, az Európa kupán pedig harmadik helyezést ért el; Deák Gergő országos kupán 1 helyezést harcolt ki; Flóra Fruzsina Európa bajnoki 2., Flóra Beatrix Európa bajnoki 3., Balogh Boglárka pedig Európa Kupán 2. helyezést ért el. Labdarúgásban Szenkó Renáta Kinga jeleskedett, aki immár négy éve a kolozsvári női válogatott játékosa, és aki csapatával egy Oroszországban rendezett labdarúgó kupán 3. helyezést ért el. A hölgyek az oklevél és a pénzjutalom mellett a Székelyhídi Palfun virágüzlet jóvoltából egy–egy virágcsokrot is átvehettek Béres Csaba polgármestertől.

Aranylakodalmasok

A romániai Stihl Timbersports válogatottjának edzője, Nagy Botond mutatta be az idei év legeredményesebb székelyhídi sportfavágóit: Nagy Csongort, aki Európa bajnoki 1 helyezést ért el, és Petrescu Dant, aki 2013. román bajnoki címét tudhatja magáénak. Míg a sportolókat díjazták, a Múzeum aulájába érkeztek az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő párok. Idén 20 házaspár részesült a város elismerésében és jutalmában, mely a díjnyertes székelyhídi bor, a virágcsokor, az emléklap, 500 lej pénzjutalom, és mellette Bíró Rozália szenátorasszony személyes ajándéka volt. A házaspárokat Béres Csaba köszöntötte, majd Bíró Rozália gondolatait hallgathatták meg az ünnepeltek és családtagjaik, majd a margittai Horváth János Társaság amatőr színjátszó csoportjának Horváth-Demeter duója szórakoztatta az egybegyűlteket. A vidám összeállításban az országos és helyi politika, illetve politikusai is terítékre kerültek, finoman figurázva a kialakult helyzeteket és politikai szereplőket. Az ünnepségek jó hangulatban teltek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a jó ismerősök még órákon át elbeszélgettek a múzeum nagytermében.

Németországi vendégek

A fesztivál megnyitójára hagyományosan pénteken kerül sor, idén sem volt másképp. Az érmihályfalvi Syluette menettánccsoport bemutatója után a központi park turulmadaras emlékműve előtt Béres Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy egy nehéz félév áll mögöttünk, melynek során a városban projektek fejeződtek be, majd újak kezdődtek. Közben várták az Érmelléki Őszt, melynek során újra együtt lehet szórakozni, kikapcsolódni, lazítani. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője, képviselő folytatva a gondolatot, úgy vélte, hogy az ilyen ünnepekkor fontos egymás mellett állnunk, egyrészt, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül, másrészt, hogy meg tudjuk mutatni mindazt, ami értékünk. Vannak pillanatok, mikor harcolni kell érdekeinkért, ilyen volt éppen pénteken, amikor a helyi képviselő-testület leszavazta a palagáz kitermelésének tervét, ugyanakkor épül a várost elkerülő országút, amilyennek kevés település örülhet. Valószínűleg minden székelyhídi családban van legalább egy személy, aki az elmúlt 19 évben részese volt valamilyen formában egy Érmelléki Ősznek, ez olyasmi, ami összeköti a közösséget, és ez is a fesztivál célja, fejtette ki Cseke Attila képviselő. A következő szónok Heinz Inkwen volt, aki Székelyhíd németországi testvérvárosának, Grenzach-Wyhlen-nek üdvözletét hozta, mint polgármester-helyettes, bemutatva vidéküket, és arra jellemző ínyencségekből álló ajándékcsomagot adott át Béres Csabának. Pár percig csepergő eső rebbentette szét a közönség egy részét, miközben a Búzavirág népdalkör, majd a Férfikórus énekelt, utánuk pedig megkoszorúzták az emlékművet.

Kiállítások, könyvbemutató

A program a Múzeumban folytatódott, ahol Gavrucza Tibor ny.lelkész, képzőművész nyitott meg egy valójában "hat az egyben" tárlatot. Az épület földszintjén és emeletén: a már említett németországi város küldöttségének tagja, Rolf Reißmann újságírónak vidéküket bemutató fotóit lehetett megtekinteni; a Mádéfalváról érkezett Gábor Lajos alkotásai a művészet "székely ízét" hozták el; a helyi líceum média szakkörének tagjai fotóikon mutatták meg mindazt, amit szépnek,érdekesnek látnak környezetükben; a Budapest melletti Pátyról érkezett Kádár Ferenc operaénekes szobrászként alkotott munkáit állította ki; egy helyiséget a helyi alkotók - Tóth Tibor, Szűcs Irén, Kerekes Zsuzsa, Csorján Melitta, Kerekes Géza, Angyal Olívia, Juhász Imre, Berszán László, Csorján Dezső, Péter Emese, Gavrucza Tibor - munkái "népesítettek be; a Sapientia egyetem által meghirdetett nemzetközi pályázatra érkezett mintegy 500 fotóból válogatott vándorkiállítás Lengyel-, Spanyol- és Magyarország, Szlovákia, India, Kína, Ausztria tájait, arcait mutatta meg. A "tömeges" tárlatnyitót könyvbemutató követte, de talán pontosabb azt mondani, hogy nem egy könyv, hanem id.Boér Péter Pál eddigi munkásságának bemutatására került sor. A Nagyváradon született, és jelenleg is ott élő, de közben a Székelyhídhoz tartozó Nagykágyán és Székelyföldön is megfordult írót Holczman Ilona tanárnő mutatta be, nagyrészt egy vele készült interjún keresztül, majd az egészségi állapota miatt távol maradt írót képviselő felesége, Boér Elvira beszélt férje életútjáról. A novellákból a helyi líceum diákjai olvastak fel ízelítőt, a kötetekhez a helyszínen hozzá is lehetett jutni.

Péntek este még a pincesoron várták poharazásra az érdeklődőket, a múzeum mögötti téren állított színpadon Kun Zsolt stand up-olt, majd a debreceni Paradox együttes koncertezett. Az esti diszkóba az ugyancsak debreceni Desperado együttest várták.

Koncertek

Szombat reggel a városközponti park melletti utcán autósok ügyességi versenyét tartották. A sofőröknek előre és hátra menetben kellett szlalomozni, parkolni, fordulni. A legjobban ez az érkeserűi Nagy Árpádnak sikerült, második Szigeti Sándor (Margitta), harmadik Nagy Csaba (Diószeg). A szebbik nemet Tóth-Gardó Gertrúd képviselte egyedül. A délutáni/esti programok a focipályára, illetve annak környékére költöztek. A kapun belüli programokra belépőjegyet kellett váltani, de akik ezt nem akartál megtenni, azokat a kerítésen kívül is várta számos lacikonyha, és a spontán vidámpark. A színpadon a Debreceni Rock Suli két együttese kezdte a műsort: a Pit Of Saron metált játszott, a Haritage pedig Edda, Bikini, P.Mobil, P.Box, Lord dalokat adott elő akusztikus hangszerelésben. Csorba Roland, a margittai Cleavers csoport korábbi tagjának hip-hop bemutatója következett, majd Bede Róbert és Bede László nagyváradi egyetemistáknak, a Filharmónia énekeseinek nagyszerű előadása következett, repertoárjukban népszerű operaslágerek szerepeltek, a közönség méltán tapsolta vissza őket. A helyi Free Steps tánccsoportot nagy ováció fogadta, ők vendéget is hívtak maguknak, a nagyváradi M&Q csoport korábbi tagját, Meyot. Az est első sztárvendége Kállay Saunders András volt. A Megasztár 5. negyedik helyezettje kétségtelenül tehetséges énekes (például zenei kíséret nélkül adta elő Adele: Rolling in the deep című dalát), ám hadilábon áll a beszéddel, ami nélkül igencsak nehéz a közönséggel kontaktusban bulit csapni. Rajongóit ez nem zavarta: "Olyan édes vagy" - sikoltotta be egyikőjük. Az énekes még javában állta a fotózkodók és autogramvadászok rohamát, mikor már Péter Szabó Szilvia állt a színpadon. Az ex-Nox énekesnő az együttes egykori slágereivel aratott nagyobb sikert, mint saját számaival, előbbiek során a helyi Tini Dance (kiegészülve az érmihályfalvi Rencz Norbert néptáncossal) alkotta a tánckart. A műsor a júliusban Sepsiszentgyörgyön, a Székely Vágtán előadottnak volt egy része, illetve amit augusztus 21-én a nagyváradi "virágkarneválon" is bemutattak. A bagaméri Vis Major együttes visszatérő vendégként cuccolta hangszereit a színpadra, hogy bulis hangulatot teremtsen, utánuk - már éjfél után - szabadtéri diszkó következett.

Fekete Katalin

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!