ERDON Helyi hírek

2012.02.22. 14:08

Tehetséges művészek a Filharmónia színpadán

Fiatal és kiemelkedő tehetségű karmester, Andrei Gocan vezényel a Nagyváradi Állami Filharmónia soron következő szimfonikus hangversenyén.

Fiatal és kiemelkedő tehetségű karmester, Andrei Gocan vezényel a Nagyváradi Állami Filharmónia soron következő szimfonikus hangversenyén.

 

 

Felix Mendelssohn-Bartholdy, Camille Saint-Saëns és Jean Sibelius műveit hallgathatják meg azok, akik ellátogatnak a Filharmónia február 23-iki szimfonikus hangversenyére, amelyen két fiatal és kiemelkedő tehetségű művész járul hozzá az est sikerességéhez: Andrei Gocan karmester és Kosza Ágnes hegedűművész. Andrei Gocan Nagyváradon született, és mint elmondta, három éves koráig itt is élt szüleivel, akik a Filharmónia zenekarának tagjai voltak. Kicsi kora ellenére a próbákon mindig ott volt és hallgatta a zenekar játékát. A Londoni Királyi Zeneakadémián szerezte meg egyetemi diplomáját, majd a Párizsi Conservatoire-ban vett részt továbbképzésen, jelenleg újra Londonban tanul Colin Metters mester osztályában. Ebben az évben két hazai zenekarnál is debütál, Nagyváradon, illetve Bákóban. Andrei Gocan nem csak karmesterként tevékenykedik, hanem kiváló hegedűs és kamarazenész is. A fiatal karmestert és hegedű művészt a brit Musical Opinion című folyóirat átlagon felüli tehetségnek nevezte.

 

A komolyzene jövője

 

A hangverseny szólistája, Kosza Ágnes a Filharmónia Szimfonikus Zenekarának tagja. Tehetségét nem csak zenekari tagként, hanem kamarazenészként is bizonyította, hiszen szólistaként is kiválóan helyt állt már a színpadon. Tanulmányait szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön kezdte, majd a kolozsvári zenelíceumban, később ugyanitt, a zeneakadémián folytatta. Ezt követően Franciaországban tanult, a Lyoni Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. Arra a kérdésre, hogy hogyan látják a komolyzene jövőjét, mindketten azon véleményüknek adtak hangot, hogy a komolyzene megismertetéséhez és megszerettetéséhez nem elég csak kitűnően játszani, nyitni kell a közönség felé, és ha az emberek nem mennek el a koncertekre, akkor a zenészeknek kell különböző ötleteket kitalálniuk, hogy megszerettessék a zenét. Továbbá sok leckekoncertet kell tartani, ahol a fiatalok, gyerekek megismerkedhetnek a hangszerekkel, különböző stílusokkal és szerzőkkel. A csütörtöki koncert 19 órától kezdődik a Filharmónia koncerttermében, műsoron: Felix Mendelssohn-Bartholdy: Hebridák – nyitány; Camille Saint-Saëns: 3., h-moll hegedűverseny, op. 61; Jean Sibelius: I., e-moll szimfónia, op. 39.

 

Elérhetőségek

A Nagyváradi Állami Filharmónia a könnyebb és kézenfekvőbb hozzáférhetőség kedvéért új honlappal és Facebook címmel jelentkezik. A www.oradeaphilharmony.com és a www.facebook.com/fila.oradea internetes címeken tájékozódhatnak a Filharmónia koncertjeiről, történelméről, jegy és bérletárakról stb.

 

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!