ERDON Helyi hírek

2016.06.23. 12:35

Tanévzáró volt az Ady líceumban

Csütörtök  délben az iskola dísztermében tartották az Ady Endre Líceum tanévzáró ünnepségét. Fellépett a Buna Boglárka tanárnő által felkészített kórus, majd a díjak átadására került sor.

Csütörtök  délben az iskola dísztermében tartották az Ady Endre Líceum tanévzáró ünnepségét. Fellépett a Buna Boglárka tanárnő által felkészített kórus, majd a díjak átadására került sor.

 

Köszöntő beszédében Vad Márta igazgatónő úgy fogalmazott: hipp-hopp, újra elrepült egy tanév, június van, kicsengettek, s jön a várva várt és megérdemelt vakáció, pihenés mindenkinek, diáknak, tanárnak és szülőnek egyaránt. De vajon tényleg dolgoztak, tették a dolgukat? -kérdezte. Szerinte ilyenkor, a tanév végén kicsi és nagy egyaránt felteheti magának a kérdést, és jól teszi, ha kicsit elszámol csöndben magában: ez jól sikerült, ügyesen megoldottam, ez kevésbé, ezen javítani kellene. A jelenlevők megkérdezhetik maguktól: megtettek mindent, hogy a lehető legtöbbet kihozzák maguktól? Rendszeresen készültek az órákra, mindegyikre? Megírták a házi feladatot, és a leckét is elolvasták? Figyeltek órán? Nem beszélgettek, vagy zavarták a többieket? Kedvesek és segítőkészek voltak, egy csapatként dolgoztak együtt a többiekkel? Ha segítséget kértek tőlük, akartak segíteni? Ott voltak minden rendezvényen, kivették a részüket a közös tevékenységekből? A tanáraik által szervezett délutáni eseményeken, kirándulásokon igyekeztek ott lenni annak tudatában, hogy az együtt, értelmesen eltöltött idő aranyat ér? Mulasztásaikat bepótolták-e? Versenyeken helytálltak-e, méltón képviselték iskolájukat, jó hírét vitték mindig és mindenhol?

Büszke rájuk

Meglátásában ha a válaszok többsége igen, akkor megérdemlik a vakációt, hisz dolgoztak. Ha pedig a képzeletbeli mérleg másik, sötét oldalára is kerültek dolgok, akkor a vakáció arra is jó lesz, hogy elgondolkozzanak, miért nem sikerült minden a lehető legnagyobb rendben, és kérjék szüleik, tanáraik segítségét, hogy jövőre még jobban menjen. „Ahogy végignézek a termen, a sok ünneplőbe öltözött, ragyogó arcon, az ajándékkönyvek és csomagok hegyein, akkor tényleg úgy tűnik, nagyon sokan közületek megtettek szinte mindent, amit csak lehetett, és ez büszkeséggel tölt el. Ügyesek voltatok, keményen dolgoztatok, minden elismerésem a tiétek. Gratulálok! Megérdemlitek a vakációt!”- hangsúlyozta.

Ezt követően nem csak azokat a diákokat jutalmazták, akik az osztályaikon belül jeleskedtek, hanem azokat is, akik más tevékenységekben is szép eredményeket értek el.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!