ERDON Helyi hírek

2017.04.06. 18:04

Sztárvendégek a Szent László Napokon

A magyar könnyűzenei élet Annája és Omegája látogat el Nagyváradra az V. Szent László Napok keretében, hiszen az Anna and the Barbies, Demjén Ferenc, a KFT és az Omega is fellép majd a várban.

A magyar könnyűzenei élet Annája és Omegája látogat el Nagyváradra az V. Szent László Napok keretében, hiszen az Anna and the Barbies, Demjén Ferenc, a KFT és az Omega is fellép majd a várban.

Az V. Szent László Napok programját csütörtökön ismertették a fesztivál fő helyszínén, a nagyváradi várban. Zatykó Gyula, a fesztivál főszervezője bejelentette: az idei Szent László Napok június 19–25. között zajlanak majd. Mint elmondta, igyekeznek teljes kétnyelvűséget biztosítani a rendezvényen, mert nyitni akarnak a román közösség felé is, ezért a Szent László Napokra kiadott minden kiadványuk, programfüzetük olvasható lesz román nyelven is. Hozzátette, hogy a fesztivál június 19-én, hétfőn nyit, és péntekig, június 23-ig naponta egy-két programot szerveznek, de a fesztivál csúcspontja a június 23–25. közötti hétvége lesz. Zatykó Gyula köszönetet mondott a nagyváradi önkormányzatnak, amely anyagiakkal és logisztikával is támogatja a Szent László Napokat.

Közös múlt

Dacian Palladi városmenedzser a sajtótájékoztatón kifejtette: egyfelől szükséges és helyes elismerni azt, hogy a történelem egy bizonyos formában íródott, utalva itt arra, hogy Nagyváradot Szent László alapította, másfelől, mint mondta, szükséges ezt a múltat a jelenhez és a jövőhöz is kötni. „Mind kulturálisan mind civilizáció szempontjából szükséges, hogy a két népet egymáshoz közelebb hozzuk, és éppen ezért Nagyvárad önkormányzata teljes nyíltsággal, őszinteséggel támogatja ezt a rendezvényt” – fogalmazott Palladi, aki a Szent László Napok tavalyi évi mottóját idézte: „az esemény, mely közelebb hoz egymáshoz”, hangsúlyozva, hogy ez a mottó azt üzeni, hogy a közös történelmet tovább kell építeni az itt élő közösségek javára. Mihai Jurca, a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezetője a maga során kifejtette: a Szent László Napok Nagyvárad kulturális naptárának egyik kiemelkedő rendezvénye, és azt szeretné, ha a tavalyi harmincezer látogatóhoz képest az idén több, akár ötvenezer látogatója lenne ennek a rendezvénysorozatnak. „Azt szeretnénk, ha ez a rendezvény turistákat is idevonzana, akik itt költik el a pénzüket” – mondta Mihai Jurca, elárulva, hogy az APTOR is népszerűsíteni fogja a Szent László Napokat, főként Magyarországon. Mintegy egy hónappal az esemény előtt sajtótájékoztatókat szervez majd az APTOR Budapesten, és magyarországi újságírókat hív Nagyváradra, annak érdekében, hogy a Szent László Napokkal együtt magát Nagyváradot is népszerűsítsék, mint turisztikai központot.

KFT, Demjén, PASO…

Az V. Szent László Napok nagyszínpadi fellépőiről Mihálka Melinda programigazgató beszélt a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy június 23-án a Loyal együttes fog zenélni, mely korábban Longstep néven, némileg más felállásban már bemutatkozott a Szent László Napok közönsége előtt. Szintén ezen a napon lép majd fel a Pannonia Allstar Ska Orchestra, röviden PASO zenekar, mely nevéhez híven ska muzsikát fog játszani, természetesen a rájuk jellemző reggae, jazz és népzenei motívumokkal vegyítve. A pénteki nap főzenekara a magyar könnyűzenei szcéna megkerülhetetlen formációja, az Anna and the Barbies együttes lesz. Június 24-én, szombaton a nagyszínpadon két legendát láthat majd a közönség, a KFT együttest és Demjén Ferencet. Június 25-én, vasárnap este a nagyszínpadon az itthoni legenda, a Metropol együttes lép fel. A sajtótájékoztatón jelen lévő Orbán András, a Metropol Group gitáros-énekese elmondta, hogy jövőre lesz ötven éves az együttes, és már szervezik is a jubileumi koncertet, melyet az együttes szülővárosában, Nagyváradon szeretnének megtartani. Hozzátette, hogy a Metropol új zenei anyagot is készített, amit egy magyarországi kiadó megjelentetett, méghozzá vinyl lemezen. A Szent László Napokon fellépő Metropol Group román és magyar nyelvű dalokat is fog játszani.

…és Omega

A sajtótájékoztatónak ebben a pillanatában a beavatatlanok számára váratlan dolog történt. Kopogtattak a terem ajtaján, majd belépett a sajtótájékoztató helyszínére maga Kóbor János, a legendás Omega együttes nem kevésbé legendás frontembere, ezzel mintegy tudtára adva mindenkinek, hogy az V. Szent László Napokon az Omega együttes is fel fog lépni, ez a koncert lesz az V. Szent László Napok záró rendezvénye június 25-én este. És ha már itt volt, Kóbor János el is mesélt néhány érdekességet az együttes történetéből. Mint elmondta, bár Romániában sokszor felléptek a rendszerváltás előtt, de Erdély tiltott övezet volt az Omega számára. A jég csak az 1995-ös marosvásárhelyi koncerttel tört meg, „de valahogy a két legjelentősebb város, Kolozsvár és Nagyvárad mindeddig kimaradt. Aztán végre tavaly megtörtént a kolozsvári koncert, és akkor elhatároztuk, hogy most már nincs mese, Nagyváradra is el kell jönnünk!” Kóbor János kiemelte, hogy az Omega idén ünnepli pályafutásának ötvenötödik évét. „Erre azért vagyunk nagyon büszkék, mert a világon elismert együttesek között nagyon jó társaságban vagyunk, ugyanezt a kort futotta be a The Rolling Stones is” – fogalmazott Kóbor János, aki a sajtótájékoztató során félig humorosan, félig komolyan még több alkalommal párhuzamot vont a Rolling Stones és az Omega között. Elmondta például, hogy mindkét együttesben négy nagy öreg muzsikál mind a mai napig, illetve megjegyezte, hogy bár a Keith Richards és Ronnie Wood a rockzenei világ legjobb gitárpárosa, de az Omega együttesben gitározó Molnár Györgyé és Szekeres Tamásé az ezüstérem. Ugyanakkor viszont míg a Rolling Stones több mint ötven éve ugyanazt a zenét játssza, addig az Omega karrierje során zeneileg folyamatosan megújult.

Best of

Kóbor János elárulta, hogy a nagyváradi fellépés után még több romániai koncertet tervezek, várhatóan Szatmárnémetibe és Temesvárra is eljutnak, és valószínűleg jövő év első felében egy bukaresti koncertet is lebonyolítanak. Kiemelte: „mivel első alkalommal lépünk fel Nagyváradon, ezért a mintegy két órás koncertünk egy best of válogatás lesz. Változatlanul új anyagokat is készítünk, hiszen nekünk is, mint a büszkén vállalt konkurensnek, a Rolling Stones-nak is az a titka, hogy folyamatosan jelen vagyunk. Mi most is készülünk egy új anyaggal, de egy első bemutatkozáskor nem célszerű vadonatúj dolgokkal bemutatkozni, noha lehet, hogy egy-két újdonságot is beleépítünk a műsorba”. Végezetül Zatykó Gyula azon kérdésére, hogy mire számíthat a váradi közönség az Omega koncertjén, Kóbor János humorosan megjegyezte: „csak a legrosszabbra készüljetek fel, meg arra, hogy ott, a színpadon nem fogunk annyit dumálni, mint én itt.”

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!