ERDON Helyi hírek

2008.10.20. 16:27

Szőlőt ettek, mustot ittak

<p>Nagyvárad - Bár már német líceum, a nagyváradi volt „Decebal általánosban” nem szűnt meg a magyar tagozat. Olyannyira nem, hogy a pedagógusok a népi hagyományokat is ápolják, átadják.</p>

Szüreti mulatságra gyűltek össze szombaton reggel a nagyváradi Friedrich Schiller Német Líceum (volt Decebal Általános Iskola) kisdiákjai. A zenés, táncos vigadalmat immár második alkalommal szervezték meg hagyományörző céllal a magyar tagozatos tanítónénik, Erdődi Enikő, Kor Mária és Románszki Rozália. A népi hagyományok felidézése mellett a szervezők nem titkolt célja volt, hogy a még óvodás, de az elkövetkező tanévben első osztályt kezdő gyerekekkel és a szülőkkel megismertessék az iskolát. Az elemis diákok műsorral készültek, amelyben szüreti énekeket, mondókákat mutattak be a szépszámban összegyűlt közönségnek. A közös játékba mindenki bekapcsolódott, a tanítók mellett a szülők is nagy élvezettel ropták az apróságokkal.

Helyben préselték a szőlőt

Volt uzsonna, s utána megkezdődött a szőlő feldolgozásának hagyományos menete, a gyermekek nagy érdeklődéssel követték végig a szőlőpréselést, majd jóízűen kortyolták a frissen kicsorduló mustot. A nap fénypontjának az árverés bizonyult. A szülők egymásra licitálva versengtek a szüreti kosárért, amelyben több kiló szőlő, borok és kalács díszelgett. A bevételt a jövőbeli hasonló jellegű rendezvényekre szánják a tanítók. Románszki Rozália és Kor Mária tanítónők elmondták: meg akarták ismertetni a leendő elsősökkel az iskola hagyományait. Fontos, hogy ne csak ők, hanem a szülők is lássák, jó kezekbe kerülnek, ha a Schillert választják. Bár az iskola líceum lett, német tannyelvű, a magyar tagozat nem szűnt meg. A tanulás mellett pedig különféle programok, vetélkedők, kirándulások, rendezvények, valamint délutáni foglalkozás várja a kisdiákokat. Nap végén mérhető volt az elégedettség. Szülők, gyermekek és tanítók egyetértettek abban, hogy jövőre is megrendezik a szüreti mulatságot. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Linca vasile igazgató, és Pető Csilla tanfelügelő is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!