ERDON Helyi hírek

2010.08.08. 15:09

Szent Lőrinc példája vezesse életünket

<p>A Szent Lőrincről elnevezett plébániatemplom búcsúja alkalmából vasárnap délben ünnepi szentmisére gyűltek össze a biharpüspöki római katolikus hívek. Ft. Nagy Tibor mondott szentbeszédet.</p>

A Biharpüspökiben található, 1895-1897 között épített római katolikus plébániatemplomot Szent Lőrinc vértanú diakónusról nevezték el, aki egyike a legnagyobb tisztelettel körülvett szenteknek. A templom búcsúünnepségét az elmúlt vasárnap délben tartották a biharpüspökiek. Ft. Nagy Tibor, nagyvárad-őssi plébános mondott szentbeszédet az ünnepi szentmisén. Az evangélium Szent János könyvéből szólt. A tisztelendő prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy amióta ember él a földön, mindig is voltak gazdagok és szegények, hiszen nem mindenki születhet gazdagnak. Az Ószövetségben a szegények, mint kizsákmányoltak jelennek meg. A próféták szerint az az ember, aki szegénységben él, nagyobb hittel és reménységgel tudja kérni Isten áldását életére. Az Újszövetségben Jézus a szegényeknek hirdette elsőként Istennek országát, hiszen ők voltak azok akik leültek Jézus lábához hallgatni Őt.
 

Segíteni a rászorulókon


 Jézus nem ítéli el a gazdagságot, csak arra figyelmezteti híveit, hogy jól gazdálkodjanak a rájuk bízott javakkal. Nem e világi javakat kell gyűjteni, hanem olyan lelki kincseket, melyek értékesek lesznek a számadás óráján. Ezt a példát állítja elénk Szent Lőrinc is, aki római diakónusként azon fáradozott, hogy támogassa a szegényeket és elesetteket. Ő minden emberben meglátta a szenvedő Krisztust és ez vezetett mártírhalálához is. A legenda szerint 258 augusztus 10-én elevenen sütötték meg, amiért az egyház kincseit szétosztotta a szegények között. Végül azzal zárta prédikációját a plébános, hogy boldog az az ember, aki nem ragaszkodik görcsösen az ő vagyonához, hanem szétosztja azok között, akik rászorulnak, hiszen Jézus azt mondta: "amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek".

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!