ERDON Helyi hírek

2012.04.03. 08:03

Szatmári művészek kiállítása Veszprémben

Március 30-án, pénteken ünnepélyes tárlatmegnyitóval vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színházban Szodoray Parádi Hajnalka szobrászművész és Kovács Emil Lajos festőművész közös kiállítása.

Március 30-án, pénteken ünnepélyes tárlatmegnyitóval vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színházban Szodoray Parádi Hajnalka szobrászművész és Kovács Emil Lajos festőművész közös kiállítása.

 

A Szatmári Híd Egyesület kezdeményezéséhez a Veszprémi Mozaik Érdekvédelmi Egyesület szervezőként, a Petőfi Színház pedig a kiállításnak helyt adó házigazdaként csatlakozott. A délután 5 órakor kezdődő program felvezetését Tóthné Zita, a veszprémi civil szervezet elnöknője vállalta, aki az esemény jelentőségét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény fordulópont is egyben az egyesületük életében, hiszen eddig csak közéleti témákkal foglalkoztak. A művészet felé való nyitás számukra nagy kihívás ugyan, de mint jelezte, megérte a fáradozás, és örül, hogy részese lehet a felemelő érzésnek, amit az alkotások között megtapasztal. Majd Oberfrank Pál színházigazgató köszöntő beszédével vette kezdetét az ünnepi műsor. A színigazgató a meghatódástól elcsukló hangon köszöntötte a távolról érkező honfitársait. Megköszönte a szervezőknek, hogy éppen az általa vezetett intézményt tisztelték meg azzal, hogy a szatmári művészetet megismertessék a Balaton-parti város művészetszerető lakosaival. Ő is kiemelően fontos eseményként jellemezte a tárlatmegnyitót, majd Reményik Sándor Némely pesti poétának című versével ünnepélyesen megnyitotta a műsort. Ezt követően Szatmári Elemér, a Szatmári Híd Egyesület titkára tartott rövid, lélekemelő előadást. Bemutatta a művészeket, az alkotások által pedig jelképesen bevezette vidékünkre a jelen lévő közönséget. Előadott egy részletet Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményéből, majd partiumi tájakat megörökítő festmények- és személyeket életre keltő szobrok és grafikák között üdvözölte „a Partiumban” az egybegyűlteket. Az egyesületi titkár jó hangulatot teremtő beszéde után hangzott el A kisebbségi lét hatása a művészetre című előadás, amit Krakkó Rudolf, a Híd Egyesület elnöke tartott. A beszéd elhangzása után a helyi civil szervezet elnöknője ünnepélyesen megnyitotta a tárlatot, amit a helyiek nagy örömmel tekintettek meg. A házigazdák ünnepi fogadást készítettek a szatmári vendégeknek, ahol az együttműködés elmélyítéséről is szó esett. A tárlat április 15-ig lesz megtekinthető a veszprémi színház társalgójában, melyen és Kovács Emil Lajos festőművész 20 olajképe (Kárpát-medencei tájképek), Szodoray Parádi Hajnalka 4 mellszobra és 10 portré grafikája ( erdélyi és partiumi történelmi és művelődési személyiségek) látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!