ERDON Helyi hírek

2010.10.04. 12:29

Svetozar Sasa Kovacevic-est

<p>Vasárnap este a Barátok templomában a szerb zeneszerző születésének 60. évfordulóján nyújtottak ízelítőt műveiből a fellépő szólisták és a Halmos László kórus.</p>

Az esten közreműködött tizenegy hangszeres előadó, valamint egy énekszámot is meghallgattunk. A Szent László templom énekkarát Brad Mónika vezényelte.
Bevezetőként Thurzó Sándor József méltatta az est jelentőségét és a zeneszerző pályafutását is röviden vázolta. Svetozar Sasa Kovacevic 1950. január 3-án született Zabalban. Jeles professzoroknál végezte zenei tanulmányait. Jelenleg Zomborban lakik, a református templom orgonista-karnagya, ugyanis nem csak professzor, hanem orgonaművész és karmester is egyben. Újvidék és Zombor zeneakadémiái között ingázik, mint professzor. Körülbelül 200 művet alkotott eddig: kamarazenét, koncerteket, vokál-szimfonikus kompozíciókat. Számos helyen (Olaszországban, Németországban, Amerikában stb.) mutatták be műveit.
Bevezetőként elhangzott a Varadinumnak ajánlott négyszólamú Fúga, amelyet a vonósnégyes adott elő: Tokaji Ágnes, Costin Éva, Thurzó Sándor József, dr. Marcu Ágnes. A kompozíció J. S. Bach hatását mutatja, s ezt a többszólamú szerkesztésmódot kiválóan érvényesítette a négy előadó. Majd megszólalt az Improvizált Komédia, amelyet két hegedűszóló előadásában hallgattunk meg. A modern hangzású alkotást Tokaji Ágnes és Costin Éva mutatta be, ráéreztetve a mű jelenkori zene hatását mutató stílusára. Majd a Hegedűverseny II. tételét Oláh Boglárka hegedűszólója avatta igen megnyerővé. A mű nagyon emlékezetetett Bach E-dúr hegedűversenye II. tételének hangzásvilágára. A lassú tételt a Varadinum három taggal kiegészített (Oláh Gabriella – hegedű, Boros Péter – nagybőgő, Bozsódi Beáta – gordonka) együttese, valamint Bálint Johanna continuója kísérte. Igen hangulatkeltő volt a romantika hatását jelző Ave Maria, amelyet Szabó Annamária szopránja szólaltatott meg Thurzó Zoltán orgonakíséretével. A vallásos áhítatot ébresztő mű előadása is sikert váltott ki. Kivételes élményt ébresztett a bárácsára és vonósnégyesre írt Andante Cantabile, amelyet Thurzó Sándor József a vonósegyüttessel kísért szólója avatott élménnyé. Ugyancsak romantikus dallamíveket fedeztetett fel a Humoreska, amely Tokaji Ágnes hegedűjátéka révén vált élménnyé. Igényes és virtuóz előadásról tanúskodott Costin Éva, aki hegedűjátékával megteremtette a kívánt virtuozitást amikor megszólaltatta a Valcer-Scherzót. A kompozíció emlékeztetett Hacsaturján Hegedűversenyének sajátos, keleties hangzásvilágára. Az eredetileg hegedűre és zongorára írt művet Thurzó Sándor József dolgozta át, így a kíséretet a vonóskar biztosította. Ezúttal is ráfigyelhettünk a szólista tiszta játékstílusára. A Fantáziát is az ő előadásában élvezhettük. Itt már nemcsak a darab hangzásvilágát hozta közel, hanem a Pablo de Sarasate cigánymelódiáira emlékeztető műmagyaros, ritmikai erejű muzsikáját is felszínre hozta. Befejezésül a Szent László templom Halmos László kórusa az egész együttes, valamint a fuvola (Török Apollónia) kíséretével csendült fel a Halleluja. Az énekkar Brad Mónika karnagy vezényletével igen jól kiaknázta a mű Handel stílusát idéző barokkos áhítatát. A népes hallgatóság nagy tapssal jutalmazta az előadók nem mindennapi teljesítményét.
Tuduka Oszkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!