Strauss- és Beethoven-művek a filharmóniában

Csütörtök este a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében újra felcsendült Ludwig van Beethoven monumentális harmadik szimfóniája, az Eroica. Előtte két Richard Strauss-mű hangzott el.

Az est meghívott vendégei: Gordon Hunt karmester és Ludovic Armin Cora oboaművész Angliából érkeztek hozzánk – az utóbbi brassói születésű, ma Angliában él. Csütörtök este újra tapasztalnunk kellett, hogy a közönség néha kiszámíthatatlan. Egy Richard Strauss- és Beethoven-művekből álló, rendkívül átgondolt műsorra nem telt meg hallgatósággal az Enescu–Bartók koncertterem. Ha Strausstól idegenkedtek, Beethoven se volt eléggé vonzó?

Az est első felében Richard Strauss (1864–1949) német zeneszerző két kompozícióját hallgathatta meg a közönség. Elsőként az Esz-dúr szerenád 13 fúvós hangszerre, op. 7 hangzott el a szimfonikus zenekar 13 fúvósának előadásában. A szerenádot Strauss 1881-ben írta, s Drezdában mutatták be. Ez a szerző egyik legkidolgozottabb, kamarazenei stílusjegyeket legtisztábban felmutató műve, de az egyik legkorábbi is, s szinte megelőlegezi a későbbi sikereket. A 13 szólista – 8 fa- és 5 rézfúvós – tiszta intonációval, kamarazenei hozzáállással játszott, élményadóan. A továbbiakban ugyancsak Richard Strauss-mű, a D-dúr oboaverseny csendült fel, Ludovic Armin Cora oboaművész tolmácsolásában. Ez a versenymű a ritkán előadottak közé tartozik, s ez a szerző utolsó opusainak egyike. A két szerzemény keletkezése között 65 év telt el, s az oboaversenyben halvány impresszionista utalást fedezhetünk fel, de Strauss érezhetően ragaszkodott saját, egyéni stílusához. Ludovic Armin Cora igazi mestere az oboának, játéka kitűnő volt, technikai tudása nagyszerű. A hallgatóság ütemes tapssal köszönte meg az általa nyújtott zenei élményt, s ő ráadásként egy Johann Sebastian Bach-darabot adott elő.

Eroica szimfónia

Szünet után Ludwig van Beethoven III., Esz-dúr, Eroica szimfóniája, op. 55 csendült fel a hangversenyteremben. Ha Strauss nem, de ez a mű megtölthette volna a termet. Az köztudomású, hogy a szimfónia megírására Napóleon személyisége ihlette a szerzőt. Bonaparte egyik tábornoka beszélte rá, hogy írjon egy zeneművet a Francia Köztársaság első konzulja dicsőítésére. A szimfóniát Beethoven 1803–1804-ben írta, és 1805-ben mutatták be Bécsben, a szerző dirigálásával. A négytételes mű háromszor olyan hosszú, mint a korszak korábbi szimfóniái; a Fináléban a kontratánc-dallam rendkívül bonyolult ellenpont-variációkat emel ki, s ezek titáni, szenvedélyes kódában érik el csúcspontjukat. Több szakértő egyetért abban, hogy a zene történetében ez a szimfónia zárta le a klasszicizmust, és hozta el a romantika korát (Világhíres zeneszerzők: Beethoven). A szimfonikus zenekar tagjai nagyszerűen tolmácsolták ezt a monumentális művet. Egy újabb csodálatos estét élhettek át a komolyzene-kedvelők, mindazok, akik részt vettek ezen a nagyszerűre sikerült hangversenyen.

Dérer Ferenc