ERDON Helyi hírek

2017.12.13. 10:35

Spanyol est a nagyváradi filharmóniában

Kivételesen nem csütörtökön, hanem ma lesz a váradi filharmóniában az újabb koncert: a király halála miatti nemzeti gyásznapok okán helyezték át. Tegnap bemutatkoztak a hangverseny meghívottjai.

Kivételesen nem csütörtökön, hanem ma lesz a váradi filharmóniában az újabb koncert: a király halála miatti nemzeti gyásznapok okán helyezték át. Tegnap bemutatkoztak a hangverseny meghívottjai.

Évente jár Váradra, és ismét itt vezényel Sabin Pautza. Mint az USA-ban élő dirigens tegnap elmondta, addig fog ide jönni továbbra is, „amíg Isten türelemmel viseltetik irántam”. A váradi filharmónia művészeti vezetője, Foica László megjegyezte: a mester az ő oktatója is volt a jászvásári egyetemen, a hetvenes években, és összhangzattanra tanította. Pautza (sz. 1943) mester, aki tehát több évad óta visszatérő vendége filharmóniánknak és egyben az ország szinte minden zenekarának, 1984 óta él az USA-ban, és gyakran vezényel Európában is. Számtalan hazai és külföldi szakmai elismeréssel díjazták eddig: a Román Akadémia George Enescu-díja (1975), a Zeneszerzők Szövetségének díja (1979), tiszteletbeli doktora a Londoni Alkalmazott Tudományok Intézetének. Tagja a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok-, valamint az Amerikai Zeneszerzők Szövetségének is. Szerzeményeit a New York-i San Nicobian Kiadó publikálja. A Swift Music Group jelenleg Opera Omnia címen kezdte el kiadni életművét, a sorozatból már több mint tíz CD látott napvilágot.

A meghívott szólista, Dan Alexandru Arhire (gitár), a jászvásári George Enescu Művészeti Egyetemen diplomázott 2010-ben, majd ugyanott doktori címet is szerzett 2015-ben. Szólóestjei mellett számos koncertet tartott már a jászvásári, Ploiești-i és Botoşani-i zenekarokkal. Olyan neves gitárművészek mesterkurzusain vett részt, mint: Susana Prieto, Alexis Muzurakis, Marcin Dylla, Judicaël Perroy, Goran Krivokapic, Zoran Dukic vagy Pael Steidl, Lorenzo Micheli és Marco Tamayo. 2009-ben megalapította a jászvásári Gitár Fesztivált, melynek művészeti igazgatója volt 2014-ig. 2016-tól a Rădăuţi-i Sfântu Leontie alapítvány Zenei Stúdiójának a koordonátora és a jászvásári Petran Music School gitár tanára.

A műsor

A mai, 19 órakor kezdődő hangverseny kifejezetten spanyol est lesz. Műsoron: M. I. Glinka – Nyári éj Madridban – nyitány; J. Rodrigo – Concierto de Aranjuez – gitárra és zenekarra; E. Chabrier – España – zenekari rapszódia; Ny. Rimszkij-Korszakov – Spanyol capriccio, op. 34. Elsőként tehát Mihail Glinka (1803–1857) Nyári éj Madridban című nyitánya fog felcsendülni. A mű nyolc spanyol népdal témáira épül fel. Másodiknak Joaquin Rodrigo (1901–1999) Concierto de Aranjuez című gitárversenyét hallhatja a nagyérdemű. Rodrigo a műnek azért adta címként Aranjuez város nevét, mert a kisváros kertjeivel, zöldövezeteivel a XVIII. századi Spanyolország jellegzetességeit viseli magán. A folytatásban Emmanuel Chabrier (1841–1894) España című zenekari rapszódiája hangzik el. A rapszódia mára a szerző legnépszerűbb fennmaradt munkája, melyet egy spanyolországi utazás ihletett 1883-ban. A koncert záró részében Nyikolaj Rimszkij-Korszakov (1844–1908) Spanyol capriccióját hallgathatják meg. A mű eredetileg szóló hegedűre és zenekarra tervezett fantáziának készült, végleges nagyzenekari formáját 1887-ben nyerte el.

 

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!