ERDON Helyi hírek

2011.06.17. 13:05

Sikeres Gershwin-est

<p>A csütörtöki koncerten George Gershwin három kiemelkedő kompozíciója csendült fel a Nagyváradi Filharmónikusok előadásában Romeo Rimbu vezényletével. Az est szólistája Csíky Boldizsár zongoraművész volt.</p>

A műsor első felében az 1920-as években írt Porgy és Bess című operából készült szimfonikus képsorozatot hallgattuk meg. A kilenc részből álló kompozíció igen kifejezően hozta feleszínre a néger folklórra alapozó mű zenei képsorait, köztük a legismertebbet a Summertime-ot, melynek ritmkai feszessége, és költőisége egyaránt emlékezetes marad.

Gershwin dallaminvenciója, ritmikai gazdagsága, megragadó lírája és melegsége jutott kifejezésre a Rhapsody in Blue (Kék rapszódia) című közismert darabjában is. A Lincoln születésnapjára készült koncert három tételének vonzó vitalitása és egyben költőisége is megszólalt mind a zenekar, mind a szólista Csíky Boldizsár előadásában. A mű jól ötvözi a jazz hatását és az európai muzsika jellegzetes stílusát. Eredetileg a szólistát jazzegyüttes kísérte, később a darabot Fred Grofé hangszerelte és ebben a formátumban vezényelte 1924-ben Wald Whitman a szerző zongoraszólamával. Az első tételt a karinét szólója vezeti be, amely mintegy kiáltásként hangzik, majd a megragadó alapmelódiát is feltárja, mely sok változaton át megőrzi a mű kifejezte mély szomorúságot. Itt is felismerhető volt a ragtime hatása. A második tétel (Andante moderato) nemcsak kecses táncával nyeri meg a hallgatót, hanem a sajátos bluesmuzsikával kifejezett költőiséget sugall. Ezután következik a csillogó kadencia, amelynek széprajzú, egyben virtuóz melódiája átvezet a harmadik tétel széles ívű patetikus dallamíveibe. A zongoraművész kiválón azonosult a művel, annakbánatot sugalló melodikáját, valamint a szenvedélyes viharzását bravúros technikával, színes és meghitt tolmácsolással közvetítette. Ráadásul Gershwin egyik dalának improvizációját nyújtotta. A zenekar megbírkózott a mű technikai nehézségével és igen szép teljesítményt nyújtott. Különösen a rézfúvósok szólamára és a szordinált trombita hangzására emlékezünk. Befejezésül Egy amerikai Párizsban című szimfonikus kompozíció szólalt meg. A szerző európai vakációja során került Párizsba és ez élmények hatására írja meg az 1928-ban bemutatott alkotást. Párizs jellegzetes atmoszférája csendül fel a műben. Ritmikailag és melodikailag egyaránt kifejezte Gershwin lelkivilágának villanásait. Romeo Rimbu együtt élt a művel, hiszen igen közel áll hozzá az amerikai zene, különsen Gershwin alkotóművészete. Ennélfogva filharmónikusaink teljesítményét is nagy ünnepléssel fogadta a népes hallgatóság. Ezeknek a sikeres koncerteknek a szervezője Tódor Albert igazgató, aki olyan műveket tűz műsorra, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a lakosság körében és egyben megszerettetik a hallgatókkal a klasszikus muzsikát. Kár, hogy nem csak a zene tanszakos hallatók, de még a zenetanárok sem igen járnak a koncertekre.

 

Tuduka Oszkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!