ERDON Helyi hírek

2013.01.16. 16:28

Romantikus művek a csütörtöki koncerten

Csodálatos zenekar a nagyváradi – nyilatkozta Petronius Negrescu vendégkarmester a Nagyváradi Filharmónia csütörtöki hangversenyét megelőző sajtótájékoztatón. Romantikus művek hangzanak el.

Csodálatos zenekar a nagyváradi – nyilatkozta Petronius Negrescu vendégkarmester a Nagyváradi Filharmónia csütörtöki hangversenyét megelőző sajtótájékoztatón. Romantikus művek hangzanak el.

 

Az előadás során E. Grieg Peer Gynt című művéből hangzanak el részletek – a Reggel, Szolvejg dala, valamint A hegyi király csarnokában, ezt követi C. Saint-Saens a-moll gordonkaversenye, op. 33, a harmadik darab pedig Csajkovszkij I., g-moll szimfóniája, op. 13, melynek címe Téli álmodozás.

Érzelmi töltet

Az egyik vendégművész Petronius Negrescu karmester, több hangszer kiváló ismerője, aki egyetemi, mesteri, illetve doktori tanulmányait a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen végezte el, s akinek mestere volt többek között Petru Andriesei, Cristian Brâncuși és Dumitru Goia; 2008-ban az Egyesült Államokban, Larry Livingston karmester asszisztenseként dolgozott. Mint megtudtuk, első alkalommal lép fel Váradon, s máris nagyon jó véleménye van az itteni filharmóniáról. Az elhangzó művekkel kapcsolatban elmondta: a Peer Gynt Grieg egyik legismertebb műve, a Csajkovszkij szimfónia tematikája pedig nagyon jól illik ehhez az évszakhoz, s bár viszonylag ritkán szokott elhangzani, erőteljesen rajzolódik ki benne a szerző patetikus-romantikus oldala. A Saint-Saens mű nagyon népszerű és különösen nehéz is egyúttal, próbára teszi mind a szólistát, mind a zenekart és a karmestert. Mindhárom romantikus mű gazdag érzelmi töltetet közvetít a publikumnak, ez remélhetőleg visszavonzza majd őket a filharmónia többi hangversenyére is.

Egyedi előadás

Tódor Albertnek, a filharmónia igazgatójának kérdésére válaszolva a karmester elmondta: a zene a civilizál, nemesít, hiszen a zenét a lelkünkkel értjük meg, épp ezért véget kellene vetni a fiatal hazai tehetségek folyamatos kivándorlásának, s megfelelő fontosságot kellene tulajdonítani a filharmóniáknak. Tódor Albert felhívta a figyelmet arra, hogy a filharmóniában mindahányszor premiereket adnak elő és minden hangverseny egyedi, aki egyről lemarad, soha többé nem láthatja-hallhatja ugyanazt a koncertet.

A Saint-Saens mű szólistája a nagyváradi származású Petrus-Bölöni Áron gordonkaművész, aki hétesztendősen kezdte csellótanulmányait a Nagyváradi Zenelíceumban, jelenelg pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója, Déri György osztályában. A fiatal művész elmondta: ebben a szakmában egyre nehezebb elhelyezkedni, zenekarok szűnnek meg a gazdasági nehézségek miatt, a fiatalok nagy része elhanyagolja a komolyzenét, azok pedig, akik nem, kevesen vannak, s egyféle kasztot alkotnak.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!