ERDON Helyi hírek

2011.07.28. 08:59

Római kori leleteket találtak Kolozsváron

Kolozs megye - Római kori és középkori leletekre bukkantak Kolozsváron a Megyei Tanfelügyelőség új székhelyének építésén dolgozó munkások.

 

A munkálatokat leállították. Leonard Horvath, a Kolozs megyei Művelődési és Örökségvédő Igazgatóság vezetője elmondta: "Egy római falat és római cserépedény-darabokat találtak. Emellett középkori leletekre is bukkantak, mivel régen azon a helyen egy templom állt. Leállítottuk a munkálatokat, hogy megőrizzük a felfedezett leleteket." Hozzátette: szerdától a helyszínre érkeznek az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum régészei, és megtisztítják a területet. A Múzeum aligazgatója, Viorica Crişan a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: jó állapotban levő római vázákat is találtak, a középkori leletek pedig valószínűleg a 13-14. századból származnak. Szerinte egy, a régi város falain kívüli település nyomaira bukkantak. A tanfelügyelőség székhelyét építő munkások 2000 négyzetméteren kezdték el az építkezést, és eddig 3,5 méter mélyre ástak le. A civil foglalkozását tekintve régész Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke a Krónikának elmondta, hogy minimum három régészeti lelőhelyet sikerült azonosítani, az egyiknél római kori kerámiák találhatóak, ugyanakkor sok középkori és kora újkori kerámia is előkerült, ezt jelentette az Erdélyi Történelmi Múzeumnak, illetve a Kolozs megyei régészeti hivatalnak, akiknek hivatalból le kellett állítaniuk az építkezést.

 

(paprikarádió)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!