ERDON Helyi hírek

2012.05.14. 11:29

Rockos szimfónia, vagy szimfonikus rock

A nagy közönségsikernek örvendő újabb rock szimfonikus koncertet tartottak vasárnap este a Nagyváradi Állami Filharmóniában.

A nagy közönségsikernek örvendő újabb rock szimfonikus koncertet tartottak vasárnap este a Nagyváradi Állami Filharmóniában.

 

A vasárnap esti szimfonikus hangverseny nagyon kellemes időtöltést ígért, hiszen főként Queen, Beatles slágerek nagyzenekarra való átköltésével készült filharmonikus zenekarunk Horst-Hans Backer karmester irányítása alatt. Az ilyen jellegű koncerteknek az egyszerű szórakoztatás mellett az lehet a céljuk, hogy mindkét zenei műfaj – a klasszikus komolyzene és a rockzene – kedvelőivel megkedveltessék a másik zenei világot, de ez nem feltétlenül sikeres próbálkozás. Főleg akkor nem, ha az átköltéssel próbálkozók nem mozognak otthonosan mindkét műfajban. Ez volt a benyomásom a vasárnapi koncert kapcsán is. A zenekar és a karmester arra törekedtek, hogy klasszikus zenei hangszerelésben felismerhetővé tegyék a közismert rockdalokat, ami sikerült is nekik, hiszen már a koncertkezdő taktusok után a közönség máris dúdolta magában a Satisfactiont, a Rolling Stones slágerének dallamát, de nem sikerült a dalokat klasszikus zenei művekké változtatni, ugyanakkor elveszett a nóták rockos jellege is, mert egy nagyzenekarnak egészen más a dinamikája, mint egy rockegyüttesnek, ezért a rockos hangulat elsikkadását valamivel kompenzálni kellene. Ez a kompenzáció ezen a koncerten elmaradt.

Slágerek nagyzenekarra

A műsor mindenesetre közönségbarát volt. Az első részben a Supertramp együttes számaiból összeállított egyveleg, egy-egy Deep Purple, Queen és Led Zeppelin sláger szólalt meg. Az első felvonást egy Beatles egyveleg zárta, amelyről később kiderült – zeneileg legalábbis –, az est csúcspontja volt. Oka volt ennek az, hogy a lágy, kellemes Beatles dallamok nagyon könnyen és jól transzponálhatók mindenféle hangszerre úgy, hogy a dalok hangulata se változzon meg túlságosan. Ez az egyveleg tulajdonképpen egy nagyzenekarral megszólaltatott tánczene volt, nem pedig komoly- avagy rockos zene, de ez eseteben ez nem volt baj, sőt. Az első részben a rockdalok énekszólamait különböző hangszercsoportokkal, főként a vonósokkal szólaltatták meg, míg a második részben színpadra lépett a kórus is. Ebben a részben a kezdő dalt leszámítva Queen számokat adtak elő, az énekszólamokat ezesetben értelemszerűen a kórus tolmácsolta. Bár a Queen számok énekdallamai szinte megkívánják, hogy kórus szólaltassa meg azokat, mégsem lett különösen kiemelkedő a vasárnap esti produkció. Nekem kifejezetten csalódást okozott például a Bohemnian Rhapsody előadása, ugyanis az eredeti Queen szám színpadiasságát, a szólóének és a kórus feleselését a vegyeskar meg sem próbálta visszaadni. Aztán voltak olyan dalok, amelyeket az eredetihez képest lassabb, másokat meg gyorsabb tempóval adtak elő, de mindezek a változások nem váltak az előadott kompozíciók javára. Hogy mégis nagy sikere volt a koncertnek, az a közismert, népszerű világslágereknek volt köszönhető. A sikert jelzi, hogy a közönség felállva tapsolta meg az előadókat, akik ráadást is adtak, természetesen Queen dalokat (Radio Ga GA, We Will Rock You). Az előadók közül mindenképpen kiemelkedő Foica László produkciója, aki fuvoláján nagyszerűen játszotta el a rockzene irodalom néhány klasszikus gitárszólóját, az ő előadást hallgatva az volt az érzésem, hogy ő nem csak betanulta a szólamokat, de érzi is a rock műfaját.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!