ERDON Helyi hírek

2014.10.08. 20:35

Ritkán előadott zeneművek

A csütörtök esti hangversennyel, valamint a jövő héten kezdődő Az ősz szimfóniái című zenei héttel kapcsolatban tudtunk meg részleteket a Nagyváradi Filharmóniánál szervezett sajtótájékoztatón.

A csütörtök esti hangversennyel, valamint a jövő héten kezdődő Az ősz szimfóniái című zenei héttel kapcsolatban tudtunk meg részleteket a Nagyváradi Filharmóniánál szervezett sajtótájékoztatón.

A csütörtök esti hangversenyt vezénylő fiatal craiovai karmester, Constantin Grigore elmondta: egy éven belül már másodjára van Nagyvárdon, ahol ismét egy motivált, fegyelmezett zenekart talált, melynek tagjaival nagyon produktívan és jól tud együttműködni. Nagy örömmel jött Váradra azért is, mert számára kedves zeneművek kerülnek terítékre, melyek vélhetően a publikum tetszését is elnyerik. Rossini A sevillai borbély című művének nyitányát sokan ismerik és szeretik. Beethoven F-dúr Pastorale szimfóniája egy különösen szép mű, mely viszont ritkán kerül műsorra, ő maga sem érti, miért. Nem könnyű eljátszani, egy sor lelkiállapotot és gondolatot közvetít. A két zenemű között pedig Botessini hegedűre, nagybőgőre és zenekarra írt Grand duo concertante művét hallgathatja meg a publikum, melyet szintén ritkán tűznek műsorra és amint Constantin Grigore hozzátette, nem is akárki tud eljátszani.

Átdolgozták

György Róbert, a Kolozsvári Filharmónia tagja, aki nagybőgőn közreműködik majd, elmondta, hogy rokonai élnek Bihar megyében, így kicsit haza érkezik erre a tájékra. Nagy Kálmán marosvásárhelyi születésű hegedűművész, a Nagyváradi Filharmónia koncertmestere Botessini művével kapcsolatban hozzátette: a nagybőgő Paganinijeként ismert zeneszerző eredetileg két nagybőgőre írta a művet, melyet utóbb egy Paganini-tanítvány átdolgozott egyetlen nagybőgőre. Jelenleg szinte kivétel nélkül csak az utóbbi változat kerül műsorra, mely állítólag jobb az eredetinél is. Vidám hangulatú, tipikusan olasz zenére számíthat a közönség.

A sajtótájékoztatón jelen volt Ovidiu Niculaş kórusvezető, aki a jövő heti koncertsorozat első rendezvényéről tájékoztatott. Hétfőn este hét órától kortárs kórusművek szerepelnek a programban, a filharmónia kórusának előadásában. Vezényel Lászlóffy Zsolt, zongorán kísér Radó Judit. A programban Morten Lauridsen, Sabin Păutza, Kodály Zoltán, Paul Constantinescu, Tudor Jarda, Leonard Dumitriu, Paul Drayton, Astor Piazzola és Bartók Béla szerzemények hangzanak el.

Kedden este hét órától zongoraművek hangzanak majd el Czumbil Bernadette és Nagy Gergő előadásában, szerdán pedig, szintén este héttől a nagyváradi Rockfilharmónia lép fel Bihari zene-szonettek című műsorával, Florian Chelu közreműködésével. Csütörtökön a filharmónia zenekara lép fel, vezényel az olaszországi Federico Crisanaz, zongorán közreműködik Andreas Iliuţă. A hétvégi programokat a későbbiekben ismertetjük.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!