ERDON Helyi hírek

2016.04.18. 15:12

Régi mesterségek bemutatója

Már kora reggel sok gyerek látogatott el hétfőn a Kanonok Sorra, ahol immár tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az Apáról Fiúra elnevezésű találkozót, a Varadinum rendezvénysorozaton belül.

Már kora reggel sok gyerek látogatott el hétfőn a Kanonok Sorra, ahol immár tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az Apáról Fiúra elnevezésű találkozót, a Varadinum rendezvénysorozaton belül.

Amint Jakabffy Emma, a rendezvényt szervező Pro Familiae alapítvány vezetője elmondta, tizenkét népi mester érkezett nemcsak Bihar megyéből, hanem Zeréndről és Békéscsabáról is, s újdonságként a Szalárdi János iskola több tanulóját is várták Szalárdról, egyikük hegedűn játszik, másikuk népdalokat énekel. Premier, hogy vidéki iskolások is ellátogatnak a programra, mondta az egyesület vezetője. „Fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kihalófélben lévő mesterségekkel, hiszen hagyományainkon keresztül tudjuk megőrizni magyarságtudatunkat is” - mondta Jakabffy Emma.

Szalmapillangók

Fekete Mária a nagyszalontai Sinka István Kézműves Egyesületet képviselte és szalmajátékok készítésére tanította a gyerekeket. Akkor tudjuk uralni a szalmát, ha beáztatjuk, utána szebbnél szebb dolgokat készíthetünk, tudtuk meg. Ezúttal a gyerekek pillangókat készítettek, melyekhez hasonlókkal játszottak dédszüleink is, de egyéb dísztárgyak is megtekinthetők voltak, például a kalászosok, melyek az életet jelképezték annak idején. „A gabona életet jelentett, az emberek azt mondták, kérek egy véka életet.” - mondta Fekete Mária.

Több mester a Békéscsabai Kézműves Szakiskolából érkezett – Lakatos István a kötélverő szerkezet mintájára készült kis alkalmatossággal karkötőket készített, Éber Tamás a papírforgó rejtélyeit osztotta meg, Lakatos Istvánné kézi szövésre tanította a gyerekeket, s volt fazekasmester is, aki korongozni tanította az érdeklődő gyerekeket.

A nagyváradi Szabó Enikő a gyerekkorunkból ismert pirograváló készüléket mutatta ba, a gyerekek sajátmaguk égethettek fába különféle mintákat, ugyanott ólomüveg-tárgyak, porcelánmozaikok is megtekinthetők voltak.

Az olaszi egyházkerület nőszövetségének tagjai csigatészta készítésére tanították a gyerekeket. Volt tombola is, melyen a nagyváradi fazekaskörön készült kerámiatárgyakat lehetett megnyerni. Mint megtudtuk, a fazekaskörön a gyerekek utóbb ki is égethetik a tegnapi foglalkzáson készült agyagtárgyakat.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!