ERDON Helyi hírek

2016.06.19. 13:34

Pünkösd csodája ma is aktuális

Vasárnap délelőtt a várad-velencei plébániatemplomban Exc. Böcskei László megyés püspök hét fiatalnak- négy lánynak és három fiúnak- szolgáltatta ki a bérmálás szentségét az ünnepi misén.

Vasárnap délelőtt a várad-velencei plébániatemplomban Exc. Böcskei László megyés püspök hét fiatalnak- négy lánynak és három fiúnak- szolgáltatta ki a bérmálás szentségét az ünnepi misén.

Köszöntőjében Curaliuc Demeter várad-velencei plébános azt emelte ki: különleges a nap, hiszen hét fiatal részesül a bérmálás szentségében, vagyis különösképpen a Szentlélek ajándékának átvételében, illetve a további működését megerősítő szentségben. A szentmisét személyesen az egyházközség minden tagjáért, és ezekért a gyermekekért ajánlotta fel, hogy az Isten segítsen nekik a továbbiakban is, és a megerősítő Szentlélek kísérje őket az útjukon. Bevezetőjében Ezékiel próféta szavait idézte Exc. Böcskei László megyés püspök, nyomatékosítva, hogy a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával a megújulás reménye is kifejezésre jut. Megjegyezte: a szentmisét megelőzően ráhangolódásképpen elbeszélgetett a jelöltekkel, s megállapodtak abban, hogy nyitott szívvel kell várják és fogadják Isten ajándékát arra gondolva, hogy Isten megkeresi és megszólítja őket ezen a szép ünnepen, hogy aztán megerősödve tudjanak tovább haladni a hit útján.

Nyitott szívvel

Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt, majd Curaliuc Demeter, mint az egyházközség lelkipásztora bemutatta azon ifjú híveit a főpásztornak, akik előkészültek a bérmálásra, és ezen szentség kiszolgáltatását kérték. Ugyanakkor tanúskodott arról, hogy megfelelő hitoktatásban részesültek, szent gyónás által felkészültek a bérmálásra, és méltóak a szentség felvételére, illetve arra, hogy Krisztus harcosai közé sorolják őket. Ezután egy dialógus zajlott a püspök és a bérmálkozók közt, akik helyesen feleltek a főpap azon kérdésére, hogy tudják-e, mit művel bennük a Szentlélek?

Elmélkedésében Exc. Böcskei László azt hangsúlyozta: a pünkösdi csoda nem valamilyen régi, idejétmúlt esemény, hanem napjainkban is aktuálissal bír, mint ahogy a szeretet is, amit Krisztus hirdetett sem csupán a bibliai időkben kellett hogy érvényre jusson. Arról is beszélt a főpásztor: miért fontos, hogy a katolikusok időt és figyelmet szenteljenek arra, hogy amikor az Isten meg akarja ajándékozni őket, tiszta, nyitott szívvel fogadják, hogy örömteli legyen a fogadása, és jól érezze magát a társaságukban. Úgy fogalmazott: a Szentlélek segít abban, hogy helyesen válaszoljanak Krisztus azon kérdésére, hogy személyesen, egyen-egyenként minek tartják őt, milyen a kapcsolatuk vele? Ha csak a hagyományokra vagy szokásokra hivatkozó feletet adnak, akkor abból hiányzik a személyes elköteleződés. Egy kicsit már jobban hangzik, ha azt állítják: akkor boldogok, ha Isten igazságát keresik állandóan, az igazi, helyes viselkedés azonban az, ha úgy tudnak Krisztus elé állni, mint akik ismerik őt, és közel állnak hozzá, tanúságot tesznek őróla, mert ez minden áldozatot megér.

Az ünnepi szentmisét a kórus közreműködése tette még szebbé és maradandó élménnyé.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!