ERDON Helyi hírek

2017.11.02. 11:33

Premier: „ez nagyon fontos pillanat”

Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.

Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.

Ragaszkodott a rendező ahhoz, hogy a bemutató előtti sajtótájékoztatót egy csoportképpel nyissák – ezért a színház páholyfolyosóján tartott tájékoztató előttre behívta oda az előadásban szereplő összes színészt, közös fotózkodásra. November 5-én 19 órától mutatja be ugyanis a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört, a színház nagytermében. Anca Bradu rendező elmondta: „Ez egy különleges produkció, csapatmunka kellett hozzá. Bercht-művet csakis erős csapatmunkával lehet színpadra állítani, és fontosnak tartottam, hogy a tájékoztató előtt ez a teljes csapat itt legyen, ha csak pár percre is”.

Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója jelezte: „Kiemelten fontos számunkra, hogy a társulatok magas szakmai színvonalon dolgozhassanak, ezért nagy öröm számunkra, hogy Anca Bradut ismét köreinkben köszönthetjük. A nagyváradi származású rendezővel immár csaknem tíz éve dolgozunk együtt, és mindig kitűnő alkotói csapattal érkezik hozzánk dolgozni”. Braduval ez lesz a negyedik közös produkció.

Együtt állították színpadra A mi osztályunk című fesztiváldíjas előadást is, sőt, további kapcsolódási pont is van, ugyanis a mostani előadásukkal pedig folytatni kívánják A mi osztályunk által indított, kortárs lelkiismereti kérdésekről szóló közösségi párbeszédet. És hogy a Krétakör után is lesz-e folytatása ennek a kvázi párbeszédnek? Erre a kérdésre Bradu azt mondta: „Ha ezt a mostanit sikeresen túléljük, akkor még lehet. Bár a jelenre szeretnék összpontosítani most, nem a jövőre. Nagyon szeretnénk, ha a publikum megértené, hogy gondolkodásra, egyfajta párbeszédre is hívjuk ezzel az előadással, és minél többen jönnének el, legalább annyian, mint a mi osztályunkra. Még a saját nemzettársaimat is ezúton hívom erre, annál is inkább, hogy – mint a legtöbb produkció – feliratozva is lesz, meg a színház nyelve amúgy is univerzális”.

Erős és aktuális

A rendezős szerint egyébként a Szigligeti Társulat mostanra kinőtte magát, „jelenleg az egyik legjobb erdélyi társulat, összeforrott, ugyanakkor vannak kiemelkedő egyéniségei is”. „Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a produkcióban résztvevő színészek emberfeletti munkát végeznek. Színházi munkáim során ritkán tapasztalok olyat, hogy egy társulat művészei ilyen egyenletes teljesítményt nyújtsanak, egy olyan feszített munkatempójú próbafolyamatban, amelyet Brecht szövegének komplexitása megkíván” – nyilatkozta . Augusztus óta dolgoznak ezen az előadáson, hosszabb próbafolyamat zajlott, mint általában, a darabot ő maga javasolta. Mint mondta, nagyon erős szövegű az alapmű, és sok ma is aktuális kérdést vet fel. Az ebből készült előadást pedig vélhetően újabb referenciamunkának is szánják, mivel hozzátette: „Ez a premier, ez az előadás nagyon fontos pillanat. Még magának a városnak is az lehet.”

A témaválasztásról a rendező kifejtette, „A kaukázusi krétakör Brecht munkásságának egyik legerőteljesebb alkotása, ennek ellenére nagyon keveset játsszák a színházak, azért, mert első pillantásra nagyon bonyolult darabnak tűnik, és nagy szereposztást igényel. Ennek ellenére a dráma alapvető konfliktusa és tanulsága egyaránt hozzáférhető a nagyközönség számára is. Amint azt egyébként Brecht is elmondja, ez a történet két régi kínai legendából ered, amelyek két, ma is rendkívül aktuális és örökké emberi témát dolgoznak fel: jó fogalmát a gonosz világában, az igazságosság tematikáját, illetve az ember saját identitásának kérdését. A krétakör példázata a régi salamoni bölcsességből ered, amelynek az alapkérdése az, hogy kié a gyerek, amikor két anya vitázik róla: azé az anyáé, aki megszülte, vagy azé az anyáé, aki felnevelte és aki az életét áldozta érte? Ennek az ősi történetnek rendkívül sok aktuális rétege van, hiszen kultúráink közötti sokféleségről, valamint a kegyetlenség és igazságosság örök harcáról beszél”.

Andra Bădulescu Vișniec díszlet- és jelmeztervező jelezte: „moduláris, absztrakt, expresszionista miliő lesz a színpadon”, ez jól megy persze Brechthez. A látvány megalkotásában részben a német expresszionizmust, részben pedig a közel-kelet folklórhagyományát használta inspirációs forrásként. „A darabbeli helyszín, az elképzelt Grúzia akár a mi környezetünk is lehetne, ezt a képzetet erősíti az előadás szimbolikus térhasználata, amelyet a részletgazdag, „színház a színházban”-jellegű jelmezek egészítenek ki”.

Akárcsak Bradu, Mălina Andrei koreográfus negyedik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. Ő elmondta: „Kevés olyan társulat van, amellyel ennyire könnyen lehet koreográfián dolgozni. Felkészültek, tudnak. Az összetett mozgásformák kivitelezésében a színészek olyan koncentrációról és összhangról tettek tanúbizonyságot, amely prózai társulat esetében nem szokványos teljesítmény”.

A produkció

Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenöt színművésze, valamint meghívott művészek is közreműködnek: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk m.v., Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi színművészek, valamint Dombi Dávid, Kurucz Tibor és Marcu Ágnes zenészek. A bemutató után A kaukázusi krétakört november folyamán még három alkalommal tekintheti meg a közönség: november 18-án, szombaton, 17 órától (Papp Magda-bérlet), november 19-én, vasárnap, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve november 25-én, szombaton, 17 órától (Tanay Emil-bérlet). Jegyek és szabadbérletek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), helyfoglalásra ugyanakkor online, a www.biletmaster.ro oldalon is van lehetőség.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!