ERDON Helyi hírek

2013.10.21. 12:15

Páratlan páros a nagyváradi Táncdalfesztiválon

Koós János és Dékány Sarolta, két elmaradhatatlan előadó az október 25-ei Táncdalfesztiválon.

Koós János és Dékány Sarolta, két elmaradhatatlan előadó az október 25-ei Táncdalfesztiválon.

Kevesen tudják Dékány Saroltáról, hogy közel két évig Magyarország egyik legismertebb énekesének Máté Péternek volt a felesége, válásuk után azonban egy másik népszerű és közkedvelt énekes Koós János oldalán találta meg a boldogságot. Ez a boldogság immár több mint 40 éve tart, a házaspár tagjai pedig tökéltesen kiegészítik egymást úgy a színpadon mint a magánéletben.

Míg Koós János élő legendaként páratlan hangulatot varázsol a színpadra, felesége Dékány Sarolta kellemes hangjával, nőies és finom külsejével kiválóan megtestesíti az összhang és egyetértés példáját.

Dékány Sarolta és Koós János lánya Réka is közkedvelt előadóművész, aki ugyancsak októberben látogatott el Nagyváradra egy produkció erejéig.

Koós János nevéhez rengeteg sláger kötődik a több évtizedes pályafutása alatt, amelyet a közönség kivétel nélkül minden fellépésük helyszínén együtt énekel Koóssal, hiszen hangja egyedülálló, és minden korosztály számára ismerős és összetéveszthetetlen. Humorát is megőrizte, és ez nem csak színpadon mutatkozik meg, hanem mindennapjait is jellemzi.

Első sikereit táncdalfesztiválokon indulva aratta; kétszer első díjat nyert. 1961-ben megjelent első nagy slágere a Micsoda nagyszerű dolog. 1966-ban a legjobb énekes díjat is megkapta. Énekesi karrierjével párhuzamosan színészként is tevékenykedett; Az oroszlán ugrani készül Bűbájosok, A gyilkos a házban van filmekben is szerepelt. Hofi Gézával is itt találkozott, akivel duót alakítva vált ismertté, majd csatlakozott hozzájuk Kovács Kati és elkészítették 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás című zenés rádiójátékot, ami hanglemezen csak 1989-ben jelent meg. Később más dalok társaságában 1996-ban a Próbálj meg lazítani című CD-n adták ki.Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. 1982-1985 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, színész és humorista szerepben.

Hat nagylemeze, számos kislemeze került kiadásra; televíziókban gyakran szerepelt, sőt műsorokat is vezetett, de a legnépszerűbb a hatvanas évek elején volt.

Az évek során Koós János többször fellépett Erdélyben, legismertebb dalai: a Kislány a zongoránál, Annyi ember él a földön, Mondjátok meg Máriának, Sír a telefon zeneszámok évtizedek alatt sem veszítettek aktualitásukból, máig a közönség kedvencei.

Október 25-én, pénteken este, 19 órától többek között ezekkel a dalokkal is várja a nagyváradi közönséget Koós János és felesége Dékány Sarolta, aki másik három kiváló táncdalfesztiváli előadóval együtt szórakoztatja majd a közönséget.

A koncertre elővételben a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Sas Palota beli székházában, a Körös utcai Gekko Pub-an és a Szakszervezetek Művelődési Házában 30 lejért lehet jegyeket váltani.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!