ERDON Helyi hírek

2012.12.02. 17:52

Onkológiai központ: pontosabb, hatékonyabb kezelés

Bihar megye - Ünnepélyes keretek között avatták fel vasárnap kora délután azt a vadonatúj négyszintes épületet, ahol heteken belül elkezdi működését az új váradi onkológiai központ, mely közel hétmillió euróba került.

Bihar megye - Ünnepélyes keretek között avatták fel vasárnap kora délután azt a vadonatúj négyszintes épületet, ahol heteken belül elkezdi működését az új váradi onkológiai központ, mely közel hétmillió euróba került.

A megnyitón résztvett Cseke Attila szenátor és Raed Arafat egészségügyminiszter is. A központ létrejöttének története 2010-re nyúlik vissza, amikor a Helyi Tanács jóváhagyta a gazdasági-műszaki mutatókat – ismertette az előzményeket Ovidiu Laurean Pop, a Gavril Curteanu városi kórház menedzsere. Eredetileg kétemeletes épületet terveztek, azonban 2012 elején, dr. Ritli László javaslata nyomán újabb két emelettel bővült az épület, hogy ott az elkövetkezendőkben hematológia, gyermekonkológia, illetve csontvelő átültetési központ létesülhessen. Egyelőre a földszintet és az első két emeletet fejezték be – itt járóbeteg rendelő, több kétágyas kórterem, valamint sugárterápiai osztály működik majd.

A központ felszereltségét illetően az egyik legnagyobb újdonság egy utolsó generációs lineáris gyorsító, melyhez hasonló összesen három van Európa-szerte, s amely sokkal hatékonyabbá teszi a rákbetegek sugárterápiáját. Egy másik újdonság a brahiterápiai készülék, melynek szintén nagyon fontos szerepe van bizonyos tumorok sugárterápiájában.

Amint a tegnapi ünnepségen elhangzott, a betegeket akár pár héten belül átköltöztethetik a régi osztályról, ahol embertelen körülmények uralkodnak, viszont – mint megtudtuk - az, hogy a modern készülékek mikortól működhetnek, azon múlik, hogy mikor kapják meg a Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Bizottság engedélyét.

„Nagy öröm számomra ez a nap – nem felejtem el, amikor 2010-ben, anélkül, hogy bejelentettük volna, meglátogattuk a megyei kórház onkológiai osztályát, s láttuk, milyen rémes körülmények uralkodnak ott” - mondta Cseke Attila szenátor a váradi Gavril Curteanu városi kórház mellett felépült onkológiai központ tegnapi felavatásán. Mint hozzátette, abban az évben kezdte el az egészségügyminisztérium az onkológiai osztályok rehabilitációjára irányuló programot, mely összesen 40 millió eurós beruházás, s melynek legfontosabb megvalósításai a jászvásári, valamint a nagyváradi onkológiai központok.

Területi jelleggel

Amennyiben beválik, a nagyváradi központ mintájára több hasonló onkológiai központot létesítenek, ugyanis országos szinten még két-háromra lenne szükség. Arról is szólt Cseke Attila: reméli, hogy azok a Bihar megyeiek, akik végrehajtó pozíciókba kerülnek, legalább negyedannyit tesznek majd a megyéért, mint a korábbiak, illetve hogy a páciensek nemcsak kényelmet, hanem emberséges hozzáállást is tapszatalnak majd a központban.

Raed Arafat egészségügyminiszter arról szólt: a váradi központ területi jelleggel működik majd, s remélhetőleg leveszi a teher egy részét a kolozsvári onkológiai központról. Azt is megemlítette: mivel a minisztérium kevés pénzalappal rendelkezik, támogatásaikat koncentrálni fogják, s ennek érdekében kiválasztották azt az ötvenhárom hazai kórházat, amelynek fejlesztésére első sorban fognak összpontosítani. „Bihar megyében egyéb beruházások is lesznek majd az elkövetkezendőkben” - tette hozzá.

Eredményesebb

Ilie Bolojan polgármester elmondta: a közel hétmillió eurós beruházás 80%-át az egészségügyminisztérium fizette ki, hozzávetőleg 20%-át a helyi költségvetésből biztosították, s mintegy kétszászezer euró gyűlt össze magánemberek támogatása folytán.

A megnyitón felszólalt még többek között dr. Simona Mihuțiu, az onkológiai osztály vezetője, dr. Patriciu Achimaș, a kolozsvári onkológiai központ igazgatója, dr. Alexandru Irimie, a kolozsvári Liviu Hațeganu egyetem rektora, valamint dr. Florian Bodog egészségügyi államtitkár, a Nagyváradi Egyetem orvosi és gyógyszerészeti karának dékánja.

Később a jelenlévők meglátogathatták a nyugati színvonalú központot. Mint megtudtuk, a lineáris gyorsító, melyet működésbe helyezhetnek mihelyt megkapják a szükséges engedélyeket, sokkal pontosabban, célirányosabban sugarazza majd be a tumorokat, mint a régebbi típusú készülékek, így az eredmény biztosabb, a mellékhatások pedig csökkennek. A brahiterápiás készülék pedig főleg a prosztata és a méhnyakszáj daganatainak eredményes sugárkezelését biztosítja majd.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!