Négykezes zongorajáték a hangversenyteremben

A múlt heti komolyzenei koncerten bemutatóként hangzott el egy négykezes zongoraverseny, két vendégművész, Crina Răducanu és Eugen Dumitrescu tolmácsolásában. De hallgathatunk Mozart- és Brahms-muzsikát is.

Az est dirigense a nagyváradi filharmónia állandó karmestere, Romeo Rîmbu volt. Elsőként Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) 1790-ben írt Cosi fan tutte című vígoperájának nyitánya, K. 588 hangzott el a szimfonikus zenekar előadásában. Az opera tárgya egy állítólag megtörtént esemény, egy akkoriban nagy visszhangot keltett bécsi társasági botrány. Témája a szerelem és a köré fonódott intrikák sora. Az opera nyitánya elsősorban a frivol (léha, könnyelmű) játszadozást érzékelteti. A művet, melynek megkomponálására a szerző II. József császártól kapott megbízást, 1790. január 26-án mutatták be a bécsi Burgtheaterben, de csak néhány előadást ért meg, mivel a császár halála után lekerült a műsorról. Ezt a ritkán játszott nyitányt nagyszerűen adták elő a váradi filharmonikusok, elnyerve a közönség elismerését.

Ezt követően Leopold Kozeluch (1747–1818) cseh zeneszerző B-dúr négykezes zongoraversenye hangzott el, bemutatóként, két kitűnő zongoraművész, Crina Răducanu és Eugen Dumitrescu tolmácsolásában. Leopold Kozeluch az egyik legnépszerűbb cseh zeneszerző volt a tizennyolcadik századi Bécsben. Mint zongorista és zongoratanár kortársai szerint elsődleges szerepet játszott az új zongorastílus kialakításában és a csembaló háttérbe szorításában. Komponistaként főként a világi zenének szentelte a figyelmét. Fő érdeklődési területe a zongoramuzsika volt – szonáták, triók, versenyművek –, de ugyanennyi szimfonikus és vokális művet is alkotott. Színpadra is komponált, bár legtöbb balettje és egy kivétellel az összes operája elveszett. Jómagam nem emlékszem arra, hogy hangverseny-látogatóként lett volna alkalmam hasonló élményben részesülni, mint csütörtök este. Megfigyelhettem – a hátuk mögötti páholyban ülve –, hogy az előadóművészek mennyire tudnak alkalmazkodni egymás játékához, milyen összhang uralkodik közöttük. Nemcsak saját játékukra figyeltek, hanem a partnerére is, s ez nagy koncentrációt igényel. Igazi virtuóz zongoraművészeket ismerhettünk meg, lenyűgöző játékukat nagyra értékelte az Enescu–Bartók hangversenyterem közönsége. A hosszan tartó ütemes taps után a két kiválóság kétszer is leült még a zongorához, s a két ráadás számot a hallgatóság újfent nagy elismeréssel fogadta.

Szereti ön Brahmsot?

Szünet után Johannes Brahms (1833–1897) III., F-dúr szimfóniája, op. 90 hangzott el a szimfonikus zenekar kitűnő előadásában. Johannes Brahms már 1854-ben foglalkozott a szimfóniaírás tervével, de az első ilyen zenekari művét csak húsz év múlva komponálta meg. Harmadik szimfóniája 1883-ban a németországi Wiesbadenben keletkezett, és még abban az évben bemutatták a Bécsi Filharmonikusok, Richter János magyar-osztrák karmester dirigálásával. Témavariációja az akkor már ötvenéves érett művész lelkesedését fejezi ki a lenyűgöző táj iránt. A komponista így vallott a második tétel hangulatáról: „…Itt meglesem a kis erdei kápolnában imádkozókat, a patak folyását, a bogarak és szúnyogok játékát – olyan szenvedélyes susogás van körülöttem, hogy úgy érzem, a természet valamennyi gyönyörűsége behálózott…” (Világhíres zeneszerzők) Lapunk hasábjain a beharangozóban arról már írtunk, hogy e szimfónia harmadik tétele betétzeneként hangzott el az 1961-ben, Ingrid Bergman, Yves Montand és Anthony Perkins főszereplésével készült Szereti ön Brahmsot? című filmben, így sokunk számára nagyon ismerős volt a műnek ez a része. A négytételes szimfónia csütörtök esti elhangzása felemelő zenei élményt nyújtott a komolyzene kedvelőinek, akik hetente megtöltik a váradi filharmónia koncerttermét. A karmester Romeo Rîmbu nagyszerűen látta el feladatát, beintései, dirigálása nagy tudását és a zene iránti elkötelezettségét bizonyítják; mindenre, a legapróbb részletekre is odafigyel. A hangverseny végén egyenként és hangszercsoportonként is méltatta a zenekar tagjait, megköszönve munkájukat.

Dérer Ferenc