ERDON Helyi hírek

2019.06.05. 08:39

„Nálunk a felkészülés az, hogy tesszük a dolgunkat”

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara kimagasló sikert aratott az áprilisban megrendezett 17. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen és Fesztiválon. Az énekkar első helyezést ért el az A1 vegyeskari kategóriában, a kórus vezetője, dr. Kovács Gábor megkapta a legjobb karnagynak járó különdíjat, illetve megnyerték a verseny és fesztivál nagydíját. A versenyről dr. Kovács Gábor karnaggyal és dr. Fodor Attila kórustaggal, oktatóval beszélgettünk.

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara kimagasló sikert aratott az áprilisban megrendezett 17. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen és Fesztiválon. Az énekkar első helyezést ért el az A1 vegyeskari kategóriában, a kórus vezetője, dr. Kovács Gábor megkapta a legjobb karnagynak járó különdíjat, illetve megnyerték a verseny és fesztivál nagydíját. A versenyről dr. Kovács Gábor karnaggyal és dr. Fodor Attila kórustaggal, oktatóval beszélgettünk.

– Hogyan született meg az ötlet, hogy részt vegyenek a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztiválon?

Kovács Gábor: Igazából ez egy hosszú folyamat egyik állomása. Egy kórus munkájában vannak bizonyos pillérpontok, ahol megállunk, körülnézünk, hol is állunk. Ennek egyik ilyen pillérpontja a versenyzés. Kisebb versenyeken már megmérettette magát a kórus. Gondoltunk egy nagyot és beneveztünk erre a versenyre, ami – amióta én vezetem a kórust – a legmagasabb nívójú, amin részt vettünk.

– Mit kell tudni erről a versenyről?

K. G.: Egy nemzetközi versenyről van szó, a világ több pontjáról jönnek kórusok, idén 35 kórus vett részt rajta. Az Interkultur, amely a nemzetközi kórusszövetség egyike, kétévente rendezi meg. Egy világszinten jegyzett versenyről van szó, a 35 kórus közül a legtávolabbiak Új-Zélandról jöttek, de voltak Svédországból is. Az egész nemzetközi kórusélet számon tartja ezt a versenyt, ez abban is megnyilvánul, hogy a zsűribe mindig olyan személyeket hívnak, akiket az ember csak úgy az internetről ismer. Idén két magyar zsűritag volt, egyikük Gyöngyösi Levente zeneszerző, akinek egyik darabját énekeltük is, de a zsűri sorában ült Robert Sund (Svédország) is, aki az Európai Kórusszövetség egyik kulcsalakja.

A siker titkairól

– Hogyan készültek fel a versenyre?

K. G.: Mondhatnám azt, hogy exkluzív felkészülés zajlik egy ilyen versenyre, de ez nem lenne igaz. Nálunk a felkészülés az, hogy tesszük a dolgunkat. Mi mindig úgy készülünk fel, mintha versenyre készülnénk, a legutolsó próba is olyan intenzitással és gondossággal zajlik. Igazság szerint nekem ez koncepcióm is, de hála Istennek, annyira jó a társaság, hogy be is válik. Egy koncertre ugyanilyen intenzitással állunk ki, talán kicsit kevésbé megilletődve. Szerencsére ezzel a kórussal meg lehet csinálni azt, hogy nagyon intenzíven dolgozunk, és amikor van egy verseny, nem nyomasztja őket az a téthelyzet, hogy arra exkluzívan valami mást kell csinálni, mint máskor. Ez nagyon jó hangulatúvá teszi a fellépéseinket, a színpadra való felállást. Tehát nem stresszel, izgalommal mentünk ki, hanem felszabadulva és vidáman, mert biztosak voltunk abban, hogy a darabot úgy oda tudjuk tenni, ahogy azt mi szoktuk.

– A szakmai felkészülésen kívül, mi az, ami a siker titka?

Kovács Gábor: Minden: az egyéniségük, a hozzáállásuk, a lelkesedésük, a fantasztikus humorérzékük, a vitalitásuk, a fiatalságuk. És nem utolsó sorban a tanszéki támogatás, ugye a kórusban tanáraink is énekelnek. Ebből a szempontból egy ez egyedülálló jelenség, ők is jönnek, ott vannak a próbán.

Fodor Attila: Annyival kiegészíteném, hogy a sikernek vannak kevésbé megragadható tényezői is, ilyen az egész munka, ami a szakon zajlik, a diákok egyéni és csoportos felkészülése, az, hogyan teljesítenek a különböző tárgyakból. Egészen rendkívüli az a fejlődés, amin keresztülmennek. Kis csoportokban dolgozunk, viszonylag sok tanár kevés hallgatóval, ezért is sok az egyéni munka. Tudományos dolgozatokat írnak, most már két éve van alkotói szekciónk a TDK-n, tehát zeneműveket írnak a diákok, nagyon sok műhelymunka zajlik. Mindez alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy az egyéni képesség, a zenei gondolkodás, a zenei érettségük magasabb szintre jusson.

A siker titka ugyanakkor nagy mértékben abban is rejlik, hogy Kovács Gábornak van egy, a megszokottól nagyon eltérő szemléletmódja a kóruséneklésről, amelynek persze nagyon sok összetevője van, a tiszta intonációtól kezdve a prozódiáig, a levegővételig. Ez azt is feltételezi – nem feltétlenül csak magunkról beszélek most –, hogy egy átlagos képességű kórus is sokkal többre képes egy ilyen szemléletmóddal, mint bármennyi kiváló szólistából álló együttes. Az ő mondása, hogy harminc szólistából nem lesz egy kórus. Ebben, azt hiszem, hogy mégiscsak a legnagyobb érdeme Kovács Gábornak van, és persze a diákoknak, akik odateszik magukat. Én azt látom, hogy az elmúlt években a sikereken felbuzdulva a diákok egyre komolyabbak lettek, egyre komolyabban veszik munkájukat, tanulmányaikat.

Mi a létszám tekintetében a kórusok alsó fertályába tartozunk, talán a legkevesebb létszámú kórus voltunk a fesztiválon, harminc személy alatt nem nagyon szoktak kórusok lenni, inkább a 40–50 a jellemző, vagy e fölött. Egy másik tényező pedig az, hogy a mi kórusunk abban az értelemben nem válogatott kórus, hogy annyi tagja van, ahány diákja a tanszéknek. Ezzel szemben egy új-zélandi, egy prágai, vagy egy stockholmi kórus úgy áll össze, hogy van például ötszáz diákja az intézménynek, abból kiválogatnak negyvenet vagy ötvenet.

– Hogyan élte és éli meg a sikert a kórus?

K. G.: A meglepetés elementáris volt. Mi úgy mentünk oda erre a versenyre, hogy a legjobbat nyújtjuk, amit tudunk, és meglátjuk, mire lesz ez elég. Ez nagyon érdekes dolog, hogy az ember megjelenik egy ilyen versenyen, az elején a 35 kórusból vagyunk egy, és aztán közben jönnek a versenyfordulók, jönnek a visszajelzések, az ember hirtelen egy szűkebb rétegben, a magas pontszámúak között találja magát, aztán egyszerre ott találjuk magunkat a színpadon. Mi nem számítottunk arra, hogy megnyerjük. Volt egy svéd kórus velünk egy kategóriában, akik ahova elmennek, mindent megnyernek. Mi úgy gondoltuk, hogy nyilván ők fogják nyerni, de mi azért ott leszünk. Nekem külön meglepetés a karnagyi díj, és a nagydíj pedig a non plus ultra volt. Nem is igazán fogja fel az ember ilyenkor, még most is ezt dolgozzuk fel. Ez tényleg nagy szó nekik is, ugyanakkor én se nyertem még nagydíjat, ez az első.

Ennek a versenynek van egy nemzetközi minősítési rendszere, ahogy általában az európai versenyeknek. Általában ez egy száz pontos minősítőrendszer, és ez úgy néz ki, hogy aki 90 és 100 közötti pontot kap a zsűritől, az aranydiplomát, aki 80–90 között, az ezüstdiplomát szerez, 70–80 között bronzdiploma jár. Ez a verseny egy 30 pontos rendszerrel dolgozott, ebben nyertünk mi 26,93 pontot, ami nemzetközi rendszerben kilencvenhaton felüli pontszám, ami egy óriási eredmény. Ami igazából nekünk célunk volt, hogy egy jó pontszámot szerezzünk, mivel az objektív, nemzetközi szinten elismert. Ehhez képest a kategóriadíj, a nagydíj bónuszok, de én erre is nagyon büszke vagyok. Ez a 96-on felüli pont a felső kategória a minősítésben, 98 fölött még nem is adtak ki a világon.

Újító ötletek

– Olvastam a beszámolóban, hogy voltak olyan kórusok, akik koreográfiát is csatoltak az előadásukhoz.

K. G.: Igen, ez egy 21. századi trend a kórusok szempontjából, mi nem igazán szimpatizálunk ezzel, mert nagyon gyakran az történik, hogy unalmas produkcióhoz, zenéhez nagyon érdekes koreográfiát csinálnak, ami egy kicsit a teatralitás fele megy el. Amit mi inkább szeretnénk hangsúlyozni az a spiritualitás, mi inkább a hangzásunkban próbálunk meggyőzőek lenni. Azonban nálunk is vannak újító ötletek.

F. A.: Nemcsak koreográfiában ütünk el a mezőnynek a többi részétől. Vannak bizonyos trendek a kóruséneklésben a repertoár szempontjából is, ha például szláv területekre megyünk, akkor vannak a nagyon ritmikus, szláv zenék, amiket énekelnek, és mindenki ugyanazt a típusú zenét énekli, és kétségkívül ők ebben nagyon jók. Ezen a versenyen inkább az osztott szólamú, a tiszta hangzású előadás volt a „divatos”. A zene azonban nemcsak erről szól. A mi repertoárunk épp a változatossága miatt érdekes, mert azt mutatja meg a zsűri, a közönség számára, hogy ez a kórus nemcsak tisztán tud énekelni, hanem ritmikusan és nagyon sokféleképpen tud énekelni. Ez is egy tényező, amit a zsűri figyelembe vett.

K. G.: Minthogy mindent meg tudnak csinálni igazából, ezért aztán ezt általában ki is használjuk ilyen versenyeken, a műsor összeállításért már sokszor kaptunk külön dicséretet. Most is nagyon érdekes volt, hogy magasan a mi műsorunk volt a legrövidebb. Van egy 20 perces felső korlát, a miénk 15 perces sem volt. Számítottam arra, hogy ezért egy picit fejcsóválás lesz, ugyanakkor sűrű és változatos volt, ezért igazából fel se merült, hogy rövid a műsor.

– Milyen zeneművekkel léptek fel?

K. G.: Nagyon széles határok között mozogtunk most, talán szélesebbekben, mint szoktunk. A kategóriáknak vannak bizonyos előírásai. Négy darabot lehet énekelni, és nagyon szigorúan meg van szabva, hogy milyen korszakból. Ma élő, kortárs zeneszerzőnek, illetve 1945 után születettnek mindenképp kellett lennie, késő 19. századi, korai 20. századinak, illetve egy szabadon választottnak. Mi egy nagyon dinamikus Gyöngyössi Levente-darabbal kezdtünk, a Laudate Dominummal. Ő az a zeneszerző, aki a zsűriben ült, az előadás után felállva tapsolt. Kodály 121. genfi zsoltárát énekeltük még, ami egy nagyon finoman, igényesen megírt darab, volt egy Debussy-mű, ami egy késő romantika korai, francia illatú zene, nagyon flexibilisen kell énekelni. Körülbelül három hét alatt tanulta meg a kórus és a versenyen először adtuk elő színpadon. Negyedik dalunk egy népdalfeldolgozás volt Daróci Bárdos Tamástól. Úgy igyekeztünk, hogy mindenből legyen egy kicsi, sok arcát tudja megmutatni a kórus. Ezeket a darabokat még hosszú ideig repertoáron tartjuk, így még hallhatóak lesznek tőlünk.

– Milyen koncerteket terveznek még, illetve van-e olyan verseny, amire szeretnének jelentkezni?

K. G.: Már a tanév vége fele járunk, így önálló nagyobb koncert nem lesz, ez a verseny épp elég volt. Lesznek még különböző fellépéseink, például az állami egyetemen. Tavaly egy székelyföldi turnét szerveztünk, ami öt koncertből állt, de nagyon sok olyan program van, ahol a kórus együtt lehet, és nem tekintjük koncertnek. Óriási a kórusban, hogy bármikor, bárhol tudnak énekelni. Nemrégiben Beregszászon jártunk, hazafele a buszon a kórus végig énekelt, és nem akármit, hanem a repertoárt, fejből. Úgy látom, hogy szeretik ezeket a darabokat, bármikor előhúzzák a tarsolyukból. Ez egy olyan dolog, ami nem jellemző az egyetemi kórusokra.

A versenyt illetően decemberben felléptünk Debrecenben egy nagyon nívós, a kórusszakma által nagyon megfigyelt rendezvényen, ott kaptunk egy számomra is megdöbbentő meghívást a Debreceni Bartók Béla Kórusversenyre, ami Európa öt legnívósabb kórusversenye között szerepel. Egy VIP-meghívásról van szó, ami azt jelenti, hogy a szervezők állják a költségeket. Nagyon nehéz, nívós verseny, tehát erre tényleg a legnagyobb kórusok mennek. Ezt a meghívást számon tartjuk, aztán majd szeptembertől meglátjuk, hogy nekiindulunk és megcélozzuk-e. Ez 2020 júliusában lesz. Ez egy olyan verseny, ha az ember nevét megemlítik ott, az már belépő mindenhova.

János Piroska

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!