ERDON Helyi hírek

2009.01.07. 13:51

Nagyvárad: újra megjelentek a hattyúk

<p>Nagyvárad - Az előző évekhez hasonlóan, a váradi Sportcsarnok melletti pontonhíd környékén újra feltűntek a hattyúk. A madarak szépek, kecsesek és barátságosak, szívesen fogadják a nekik szánt táplálékot.</p>

Nagyvárad életében szinte megszokottá vált, hogy nem múlhat el tél anélkül, hogy az Antonio Alexe Sportaréna melletti pontonhíd környekén ne tűnnének fel hattyúk. A madarak szépek, kecsesek és roppant barátságosak, így nem csoda, hogy a járókelők többsége megáll egy-egy pillanatra megcsodálni őket, sőt, olyanok is akadnak köztük, akik az ebédhez szánt kenyérből törnek le kisebb darabokat, így próbálva közelebb csalogatni a szárnyasokat. Mit sem törödve a szintén a környéken tanyázó sirályokkal és vadrucákkal, az idén két hattyú kápráztatja el táncával a bámészkodókat. (Legalábbis szerda délutáni terepszemlénkkor ennyi láttunk).

 

Nem vadon élő populáció

 

Venczel Márton biológus azt nyilatkozta: bütykös hattyúkat üdvözölhetünk városunkban, melyek a védett állatok közé tartoznak. Származáshelyüket nehéz megállapítani. Nagyobb populációban a Velencei-tó és a Balaton vidékén, valamint Észak- és Közép Európában, Lengyelországban élnek. Bizonyára a nagyobb területű, befagyatlan vízfelület  vonzotta őket Nagyváradra. Valószínűleg 1-2 hónapig lesznek láthatóak, az időjárástól függ, hogy mennyi ideig maradnak nálunk. Noha nem könnyű beazonosítani, hogy honnan érkeztek, az a tény, hogy nem óvakodnak az emberektől, mindenképpen arra utal, hogy nyári időszakban nem vadon élő populációról van szó.

 

Ciucur-Losonczi Antonius

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!