Nagy tudású hegedűművész Váradon

Ritkán csendülnek fel egyszerre három zeneszerző-óriás művei a Nagyváradi Állami Filharmónia csütörtök esti hangversenyein. Az elmúlt héten e ritka alkalmak egyikének lehettünk tanúi.

Az est folyamán Beethoven, Mozart és Haydn egy-egy remekműve hangzott el az Enescu–Bartók koncertteremben. Alda Dizdari meghívott előadóművész Angliából érkezett, a karmesteri teendőket a váradi filharmónia állandó karmestere, Romeo Rîmbu látta el. Elsőként Ludwig van Beethoven (1770–1827) Egmont nyitánya csendült fel a koncertteremben, a szimfonikus zenekar előadásában. 1809-ben a császári színház igazgatója felkérte Beethovent, hogy írjon kísérőzenét Goethe Egmont című szomorújátékához; a zeneművet 1810 májusában mutatták be. Az Egmont-zenéből kétségtelenül a nyitány bizonyult legmaradandóbbnak, ez az alkotás legértékesebb darabja. Csütörtökön a szimfonikus zenekar, Romeo Rîmbu karmester dirigálásával, nagyszerűen tolmácsolta a zeneművet.

A továbbiakban Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) 5., A-dúr hegedűversenye, K. 219 csendült fel Alda Dizdari nemzetközi hírű hegedűművész előadásában. Mozart összesen öt hegedűverseny írt, fiatal éveiben, mindössze 19 éves korában, 1775-ben; ezek közül az A-dúr az utolsó. Tóth Dénes zeneszerző szerint „az öt ifjúkori versenyművét a rokokó elegancia, a problémamentesség, de ugyanakkor a mesteri formaképzés és a könnyed szerenád tónus jellemezi”. Alda Dizdari nem ismeretlen számunkra, hiszen tavaly az Edward Elgar fesztiválon már alkalmunk volt hallani nagyszerű hegedűjátékát. A nagy tudású, albán származású hegedűművésznek nagy átéléssel sikerült tolmácsolnia a Mozart-művet. Hangszerhangjának mind színeiben, mind dinamikájában telt zengése és a finom árnyalatokra való ráfigyelése révén teremtett igazi élményt a hallgatóságnak. A versenyművet nagyszerűen, kitűnő technikával tette élővé, s ezzel kiváltotta a közönség elismerését. Előadását nagy siker koronázta, kétszer is visszatapsolták; ezt Alda Dizdari azzal köszönte meg, hogy két részletet adott elő J. S. Bach hegedűre írt műveiből.

Haydn-szimfónia

A szünet után Joseph Haydn (1732–1809) 104., D-dúr szimfóniája hangzott el, mely az utolsó a nagy zeneszerző által komponált 104 szimfóniából, s egyben a tizenkettedik, melyet London számára komponált 1791 és 1795 között. Ennek is köszönhető, hogy végérvényesen ráragadt a London jelző, de a szimfóniát nevezik olykor Duda szimfóniának is, a zárótétel dudatánc jellegére utalva. Joseph Haydn e művét 1795-ben írta, s ugyanabban az évben mutatták be Londonban. A szerző így írt az előadásról: „…egy új D-dúr szimfóniám, a tizenkettedik és utolsó az angolok között. Az egész társaság velem együtt elégedett volt. Ezen az egyetlen estén négyezer guldent kerestem. Ilyesmi csak Angliában lehetséges” (Világhíres zeneszerzők. Joseph Haydn).

Egy újabb sikeres hangversenyen vehettünk részt, s újra nagyszerűt alkotott a szimfonikus zenekar és Romeo Rîmbu, a filharmónia kiváló karmestere.

Dérer Ferenc