ERDON Helyi hírek

2011.10.21. 13:54

Nagy sikerű romantikus est

A csütörtöki koncert karmestere Romeo Rimbu volt, szólistája pedig fia, Remus Rimbu XI. osztályos tanuló. Az esten három romantikus kompozíció hangzott el.

A csütörtöki koncert karmestere Romeo Rimbu volt, szólistája pedig fia, Remus Rimbu XI. osztályos tanuló. Az esten három romantikus kompozíció hangzott el.

 

 

 

A hangverseny műsorán a váradi filharmonikusok előadásában hangzott el Carl Maria von Weber Oberon-nyitánya, amelyet a szerző 1824-ben írt megrendelésre, majd Londonban mutatták be 1826-ban, nem sokkal halála előtt. A mű tehát tulajdonképpen a szerző hattyúdalának nevezhető. A kompozíció lassú tempóval indul, ahol a kürt távoli hangja Hüon lovagot idézi. Majd vídám kis induló csendül fel fojtott trombitákon, amelyek szétoszlatják a nyári éj varázsát. Hüon Réziát keresi, a klarinét szólamával, erre válaszol a leány dallama, sejtelmes feleletként. Majd a zene egyre diadalmasabban csendült fel. Tulajdonképpen a mű a természet sajátos varázsát eleveníti meg. Romeo Rimbu vezényletével igen szépen szólalt meg az irodalmi és mitológiai témára épült muzsika. Ezt követeőn Max Bruch (1838–1920) zeneszerző-karmester és pedagógus, aki Németország különböző városaiban játszott vezető szerepet, három hegedűversenye közül az I., a g-moll (op. 26) csendült fel Remus Rimbu XI-es tanuló kivételesen szép előadásában. A fiatal szólista a muzsikálás igaz, őszinte élvezetével, átszellemülten avatta igen megnyerővé előadását. A tematikus részeket következetes szólamvezetéssel világította meg. A lassú tétel finom és az allegro-rubató megmintázását egyaránt emóciókkal telítetten tolmácsolta. Hangszerhangjának mind színeiben, mind dinamikájában telt zengése, és a finom árnyalatokra való ráfigyeltetése révén teremtett igazi élményt a hallgatóságnak. Akár az édesen daloló, s ragyogó technikával megfogalmazott játékára, valamint a befejező tétel friss, eleven, játékos dinamikájának romantikával telített vonókezelése maradandónak bizonyult. A művész előadását nagy siker koronázta. A műsor második felében César Franck d-moll szimfóniája hangzott el. A szerző fellépésétől számítja a zenetörténet az új francia iskola megindítását. Franck volt az, aki a puffogó nagyopera és az elsekélyesedő lírai dalmű idején a francia szerzőket visszavezette a hangszeres zenéhez, a klasszikus vezető, formáló akaratához és az ellenponthoz. Műveiben egyéni hangot üt meg, egyesíti a romantika harmóniavilágát a klasszikus ellenponttal. A három tételű d-moll szimfóniában új mondanivalóval jelentkezik a szerző. Ez a tartalom a romantikus művész borongós, másrészt túlhevített líraiságából következik. Dallamíveinek, harmóniájának nyugtalan, lebegő kromatikája egy új érzelemvilág vetülete. Romeo Rimbu keze alatt az együttes jó hangzásképet teremtett. A három tételes mű lényegében három hangra alapul, amely változatosan vissza-visszatér az alkotás folyamán. A karmester vezényletével váradi együttesünk feltárta a mű viharos erejét, ugyanakkor szelíd, panaszkodó dallamvilágát, idillikus hangvételét, borongós dallamvilágát, valamint a III. tétel heves sodrású, fájdalmas emlékképet idéző, majd felszabadultságot és hálateljes érzelmet kifejező muzsikáját. A romantikus szimfónia megnyerő előadását a hallgatóság szűnni nem akaró tapssal jutalmazta.

Tuduka Oszkár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!