ERDON Helyi hírek

2018.05.06. 15:14

Minden Magyar Majálisa volt a várkertben

Immár 17. alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén a Minden Magyar Majálisa elnevezésű programkavalkádot. Ezúttal is a nagyváradi várkert adott otthont az eseménynek május 5-én, szombaton. Rengeteg érdekes és színes program várta az érdeklődőket.

Immár 17. alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén a Minden Magyar Majálisa elnevezésű programkavalkádot. Ezúttal is a nagyváradi várkert adott otthont az eseménynek május 5-én, szombaton. Rengeteg érdekes és színes program várta az érdeklődőket.

Rengeteg érdekes és színes esemény várta az érdeklődőket múlt szombaton a várkertben, az éppen zajló XXVII. Festum Varadinum keretében a Minden Magyar Majálisa elnevezésű programkavalkádon, egy szép, verőfényes, nyáriasan meleg májusi napon. Mint ahogy az a beharangozó sajtótájékoztatón is elhangzott, a szervezés során kifejezetten nagy figyelmet kapott, hogy a helyi és megyei magyar közösség igényeit helyezzék a középpontba. Ennek megfelelően ezúttal is képviseltették magukat a nagyváradi RMDSZ-körzetek, valamint a helyi magyar iskolák, illetve más iskolák magyar tagozatai is. A körzetek majálisán részt vett mind a 10 nagyváradi RMDSZ-körzet, bográcsgulyás főzőversenyre is beneveztek, de volt, aki finom töltöttkáposztát készített, így a délelőtti órákban ínycsiklandozó illatok terjengtek a vár fala közelében. Ezzel párhuzamosan zajlott az iskolák majálisa, melyen 13 tanintézmény képviseltette magát, ezek csapatai szintén részt vettek a bográcsgulyás főzőversenyen, valamint egyéb programokkal is készültek, mint például ének- és táncszámok, harcművészeti- vagy divatbemutató. Mind az RMDSZ-körzetek, mind pedig az iskolák saját sátrat állítottak fel, ahol tájékozódni lehetett, az iskolák sátrainál tanárok, diákok mutatták be az intézményeket, iskolapszichológussal is lehetett beszélgetni. Külön sátra volt a margittai a Szabadság Feszt szervezőinek, akik a margittai fesztiválról nyújtottak részletes tájékoztatást. A nap folyamán ugyanakkor nagyváradi és Bihar megyei árusok kínálták termékeiket: ételeket, italokat, édességeket, a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetsége egy jurtát állított fel, valamint részt lehetett venni arcfestésen, lufihajtogatáson és más közös játékokon, illetve Ki Mit Tud?!-osok is felléptek.

A fradisták nagy örömére Nyilasi Tibor és Telek András „Manci”, az FTC legendás személyiségei is ott voltak az eseményen, lehetett velük beszélgetni, illetve fotózkodni is (Nyilasi a főzőverseny zsűrizését is elvállalta), szuveníreket vásárolni a Ferencvárosi Torna Klub mikrobuszánál.

Koncertek

Délután először Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles magyar énekes, Youtube-személyiség, dalszerző, dalszövegíró, médiadesigner, marketingmenedzser, magyar tinisztár, a tinilányok nagy kedvence állt színpadra, megteremtve a későbbi órák alaphangulatát. 6–14 év közötti, körüli kislányok sikítottak, követték nyomon minden mozdulatát a fellépés ideje alatt.

Ezután a pécsi Halott Pénz szolgált egy színvonalas produkcióval, természetesen a Demjén Rózsi-feldolgozást, ami oly népszerűvé tette őket, a Darabokra törted a szívemet is elénekelték a srácok, mint ahogy többek közt a Van valami a levegőben, vagy Ahol a május földet ér is felcsendült sokak nagy örömére.

Az i-re a pontot aztán a 44 éve működő Edda Művek tette fel. Pataky Attila 66 évesen is fáradhatatlanul nyomja a rockzenét, gyártja az újabb és újabb nótákat, miközben talán nincs is olyan magyar ember, aki életében legalább két-három Edda-slágert ne hallott volna, és fújná kívülről. A banda ezúttal a frontember fiával, Pataky Gergővel egészült ki, és hasított a Mi vagyunk a rock, A kör, a Szellemvilág, a Háromszor, a Kölyköd voltam, A hűtlen, a Csak bírd ki.

A koncertek programfelelőse a Bihar Megyei MIDESZ és a Varadinum Kulturális Alapítvány, a Minden Magyar Majálisa főszervezői a Pro Rogériusz Közösségi és Kulturális Egyesület, az Ovisuli Egyesület, Czvikker Katalin és Pető Dalma, szervezői pedig Kócza Erika, Varga Friderika, Botházy Nándor és Kéry Hajnal voltak.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!