ERDON Helyi hírek

2011.03.25. 14:05

Megnyílt a turisztikai vásár

<p>Nagyvárad - Péntek délben ünnepélyes keretek között nyitották meg a II. Top Press Turisztikai vásárt, melyen hazai és magyarországi kiállítók mutatják be különféle ajánlataikat.</p>

Az ünnepélyes avatóünnepséget megtisztelte jelenlétével Biró Rozália Nagyvárd alpolgármestere és Dumitru Volseniuc, a Bihar megyei tanács alelnöke is, akiket a szervezők először végigvezettek a vásáron, ahol már a kiállítók zöme: utazási irodák, hotelek, turisztikai létesítmények képviselői már felállították standjaikat. Ezt követően a színpadra szólították a hivatalos vendégeket. Itt Biró Rozália köszöntötte a megjelent vendégeket és kiállítókat. Kifejtette: „ahhoz, hogy turisztikai kínálatunkkal versenyképesek legyünk, mikrorégiókban kell gondolkoznunk. Vannak turisztikai régióink, amelyek méltóak arra, hogy megmutassuk azokat a potenciális túristáknak” - fogalmazott, majd kifejezte reményét, hogy az idén, akár ennek a kiállításnak a hatására is több turista látogatja majd a különböző helyszíneket.

Két célkitűzés

Dumitru Voloseniuc a Bihar Megyei Tanács alelnöke bejelentette, hogy a megyei tanácsnak 2011-ben turisztikai szempontból is két jelentős célkitűzése van, az egyik  a Körösvidéki Múzeum felújítási munkálatainak befejéze, illetve a Pádisra vezető út megnyitása. Nóvé Zoltán a magyarországi kiállítók Nagyváradra hozását megszervező Körös Trade ügyvezető igazgatója beszédében kifejtette, hogy a Kelet-magyarországi turisztikai célpontokat nagyon sok román állampolgár látogatja, éppen ezért nagyon fontosnak tartják az ezeken a kiállításokon való részvételt. A hivatalos megnyitó után Nóvé Zoltán lapunknak elmondta, hogy főként a kelet-magyarországi gyógyfürdők képviseltetik magukat ezen a kiállításon, ami nem véletlen, hiszen a wellnes hotelek látogatóinak köze hatvan százaléka Romániából érkezik, de a békéscsabai Kolbászfesztivál részvevőienk mintegy húsz százalékát is romániai vendégek teszik ki. „Az ehhez hasonló expoknak van látható eredményük, ezért ezzel a lehetőséggel élni kell, mert hatékonyan növeli a turisztikai célpontok látogatottságát” – fejtette ki Nóvé Zoltán. A kiállítás szombaton és vasárnap is várja a látogatókat, holnap tíztől nyolcig, vasárnap pedig tíztől hat óráig.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!