ERDON Helyi hírek

2014.03.13. 15:47

Krisztus szeretete sürgessen

Nagyvárad- Az idei Szeretetszolgálat Évében a váradi Római Katolikus Püspökség az önkéntességre való felhívással fordul minden jó szándékú ember felé, melynek jegyében egy megbeszélést szerveztek.

Nagyvárad- Az idei Szeretetszolgálat Évében a váradi Római Katolikus Püspökség az önkéntességre való felhívással fordul minden jó szándékú ember felé, melynek jegyében egy megbeszélést szerveztek.

Önkéntesnek lenni azt jelenti, hogy bátor keresztényként kilépünk úgymond önmagunkból, s megteremtjük a találkozás kultúráját a szegényekkel és a rászorultakkal, mely tudatos választás az irgalmasság jegyében cselekedetre kell ösztönözzön bennünket. A voluntarizmus ugyanakkor azt feltételezi, hogy külső nyomás nélkül, saját belső szolidaritásból és indíttatásból vállalunk valamit. Többek közt ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el szerda este a római katolikus Püspöki Palota dísztermében azon a találkozón, melyet a püspökség „Krisztus szeretete sürget minket” mottóval az egyházmegye területén működő, karitatív tevékenységet végző intézmények és csoportok számára szervezett, Rajna József megyei Caritas-igazgató és Kiss Károly Caritas-alkalmazott ötlete nyomán. Az egybegyűlteket- a vincés és a mallersdorfi ferences nővéreket, a Caritas Catolica, a Máltai Segélyszolgálat, illetve a bélfenyéri és a szentjobbi gyermekotthonok munkatársait, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárait és diákjait, valamint a plébániák egyháztanácsainak jelenlevő tagjait- Exc. Böcskei László megyés püspök nevében is Vakon Zsolt püspöki titkár köszöntötte. Ezután dr. Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója idézte fel az előzményeket. Felelevenítette, hogy az első hasonló rendezvény három évvel ezelőtt, 2011. március 5-én zajlott, a mostaninak a célja pedig az akkor felvetődött kezdeményezések folytatása, bővítése. Az elmúlt időszakban már történtek előrelépések, illetve az új pápának is köszönhetően az emberi nehézségek kerültek fókuszba. A szociológusok már egyenesen Ferenc-jelenségről beszélnek, mely minket is arra kell késztessen, hogy a szubszidiaritás elve alapján igyekezzünk mi is közreműködni abban, hogy mások problémái megoldódjanak, hangsúlyozta a tisztelendő, majd hozzátette: tévedünk akkor, ha túlakadémizáljuk vagy elszociológizáljuk a kereszténységét, mert ahol túl sok a szó és az elmélet, ott kevés a tett és a konkrétum, illetve kimarad a vallás lényege, a misztikum, mint „fánkból az élesztő”.

Bemutatkoztak

A gondolatébresztő szavak után egy kisfilmet vetítettek le arról, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt a Caritas Váradon, majd Rajna József igazgató beszélt arról, miért fontos jótékonykodni. Szent Jakab apostol leveléből, valamint Ferenc pápától idézve kiemelte: szegények mindig lesznek köztünk, a szegénységnek pedig sokféle formája- fizikai, anyagi, lelki, társadalmi és erkölcsi- létezik. Leginkább az anyagi szegénységtől iszonyodunk, elfelejtjük annak ízét, hogy „jónak lenni jó”, hogy az életünk nem csak vagyonból áll, ezt azonban le kell küzdjük, hiszen mindannyian esendőnek születtünk, és ezért egyikünk sem nélkülözheti a másokat.

A rendezvény utolsó harmadában a meghívott intézményeket, csoportokat mutatták be a képviselőik, Kiss Károly, Uitz Gyöngyi, Nagy Andrea, Greabu Andrea, Tóth Andrea, Szabó Márta, Szép Judit, Szabó Dániel, Ágnes vincés nővér, Petri Csilla, Balázs Natália, Kiss Márton, Tamás Erika és Soós Attila.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!