ERDON Helyi hírek

2014.02.05. 16:30

Kortárs művek a mai hangversenyen

Osztrák zeneszerzők látogattak Nagyváradra, hogy részt vegyenek a kortárs, osztrák zeneművekből szervezett ma esti hangversenyen. A tegnapi sajtótájékoztatón tudhattunk meg többet műveikről.

Osztrák zeneszerzők látogattak Nagyváradra, hogy részt vegyenek a kortárs, osztrák zeneművekből szervezett ma esti hangversenyen. A tegnapi sajtótájékoztatón tudhattunk meg többet műveikről.

Az Alsó-Ausztriai Zeneszerzők Szövetségének támogatásával létrejött hangverseny karmestere Cristoph Cech, aki saját, IO című művét is vezényelni fogja. Amint a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a művet a NASA-nak a Jupiter mágneses teréről készült felvételei ihlették, s amikor első alkalommal, a Linzben megtartott Bruckner Fest rendezvényen bemutatták, „egy katasztrófa volt”, de bízott benne, hogy a művet jobban is elő lehet adni – ami a nagyváradi próbákon már bizonyságot is nyert.

Világpremier

A nyolcvan éves Ferdinand Weiss is eljött Nagyváradra, akinek Fantázia hegedűre és zenekarra című művét most először fogják eljátszani. Mint mondta, a darabot 1987-ben szerezte, s eddig mindahányszor műsorra tűzték volna, valami közbejött. Már nem is hitte, hogy valaha is bemutatják. A hangversenyen Leopold Brauneiss Skót zsoltár című darabját is műsorra tűzték. A darab szerzője, aki szintén Váradon tartózkodik, tegnap elmondta: művét a Skócia szigetein meghonosodott stílus és technika szerint komponálta, ennek egyik sajátossága, hogy az alapdallamot az előadók érzelmeket közvetítő egyéni előadásai egészítik ki.

A Nagyváradi Állami Filharmónia ma esti koncertjén ezenkívül R. Brunnlechner Weinviertler táncok: II. Bacchanal, M. Zierhofer EnLivening, E. Würdinger SymphONJA, valamint S. Huber Puzzle II című műve is elhangzik.

A sajtótájékoztatón jelen volt Nagy Kálmán hegedűművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának koncertmestere, aki ezúttal szólistaként mutatkozik be a váradi közönségnek. Nagy Kálmán elmondta: igazi kortárs zeneműveket készítenek elő az itteni közönségnek. A nagyváradi zenekar inkább klasszikus műveket szokott előadni, de talán pont ezért nem sematikus módon közelítette meg a kortárs alkotásokat. A közönség egy nagyon jó hangversenyre számíthat, tette hozzá. Azt is elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy előadhatja az első alkalommal műsorra tűzött Fantázia hegedűre és zenekarra című művet.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!