ERDON Helyi hírek

2010.12.21. 12:15

Kolozsvári fotóművész kiállítása

<p>Nagyvárad - Hétfő délután Eugen Moritz kolozsvári fotóművésznek nyílt egyéni kiállítása a váradi Euro Foto Art Galériában. Január 6-ig látogatható az ingyenes tárlat, hétköznaponként 9-17 óra között.</p>

Hétfő délután Eugen Moritz kolozsvári fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. Mivel az év utolsó vernisszázsáról volt szó, az egybegyűlteket köszöntő Tóth István fotóművész, a Tavirózsa Fotóklub elnöke röviden összegezte az elmúlt egy esztendőt. Arra hívta fel a figyelmet: több mint 20 tárlatnak biztosított helyszínt a képtár, köztük kevésbé konvencionális kiállításoknak is. Ezek közé tartozik a mostani is, Eugen Moritz ugyanis azon kevés fotóművészek közé tartozik, akik a fényképészetet a vízuális művészetek egyik ágának tekintik.

A megszólított arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy néhány évvel ezelőtt már volt egyéni kiállítása Váradon, a galéria régi székhelyén.

Újradimenzionált képek

Tulajdonképpen most is több alkotást hozott magával, azonban ezeknek a fele a kocsijában maradt, mivel nem fért be a helyiségbe. Egyébként elsősorban képzőművésznek tartja magát, tíz éve foglalkozik komolyabban fotózással. Multimédiás eszközöket használ erre a célra, arra azonban ügyel, hogy ne rabolja el túlságosan a technika, és önmaga tudjon maradni. Saját műveit ezért "újradimenzionált képeknek" tekinti.

A rendezvényen közreműködött a Trio Fortissimo (Tokaji Ágnes- hegedű, Costin Éva- hegedű és Bozsódi Beáta- cselló). Az ingyenes tárlat január 6-ig tekinthető meg, hétfőtől-péntekig 9-17 óra között.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!