ERDON Helyi hírek

2015.12.10. 10:32

Kiválasztották a hóeltakarítást végző cégeket

Idén időben írtak ki versenytárgyalást így sikerült kiválasztani azokat a cégeket, amelyek az országutak, megyei, városi és községi utak hóeltakarításával fognak foglalkozni Bihar megyében.

Idén időben írtak ki versenytárgyalást így sikerült kiválasztani azokat a cégeket, amelyek az országutak, megyei, városi és községi utak hóeltakarításával fognak foglalkozni Bihar megyében.

Kihirdették azokat a cégeket, amelyek a mostani téli időszakban, vagy esetenként a további években is az országutak, megyei, városi és községi utak hóeltakarításával fognak foglalkozni Bihar megyében. Nagyváradon a hóeltakarítást végző cég változatlanul a RER ökológiai szolgáltató marad, az országutakat a Trameco cég takarítja majd, míg a megyei utakat öt szakaszra osztották, ezek hóeltakarításával öt cég fog foglalkozni, köztük kéd váradi vállalat, a Drumuri Bihor és a Dumexim. Az országutak, megyei, városi és községi utak hóeltakarítását végző cégek listáját a Bihar Megyei Prefektúra honlapján publikálták. E szerint az országutak takarításával 2015. október 20. és 2016. március 31. között a Trameco céget bízták meg, erre 10.650.059 lejes keretet biztosítanak, amit a Kolozsvári Utak és Hidak Regionális Igazgatósgága áll. A Bihar megyei megyei utakat öt részre osztották, ezek takarítását a margittai Carier Kft. (a szerződés értéke 736.633 lej), a Drumuri Bihor (1.300.923 lej), a berettyószéplaki GP Săgeata Prod Kft. (645.370 lej), a nagyszalontai Extract Com Kft. ( 672.335 lej) és a Dumexim (687.946,97 lej) cégek végzik. A megyei utak esetében a szerződéseket négy évre kötötték meg, vagyis 2015-2019-re.

Városi, községi utak

A városi és községi utak takarítására az önkormányzatok kellett kiválasszák a cégeket, ezeket órabérre vagy a szerződés idejére fizetik ki. A belényesi, nagyszalontai, diófási, érmihályfalvi és vaskohi utak hóeltakarításával a helyi önkormányzatok foglalkoznak, míg Margittán ezzel a Via Vita céget bízták meg (132.680 lej áfával) öt hónapra. Székelyhídon a hóeltakarítást a Bogdrum Kft. végzi 85 lej+áfa/gépjármű órabérért és 275 lej+áfa összegért biztosítanak egy tonna csúszásgátló anyagot. Vaskohszikláson az Unipalex céget választották, ebben az esetben a cég által a nyújtott szolgáltatások mennyiségétől függően fizetnek. Élesden hét céget bíztak meg a hóeltakarítással 60 lejes órabérért.

Váradi utcák

Nagyváradon 2020-ig a RER fogja tisztítani télen az utakat, nincs előre meghatározott díjszabás, minden munkálat után fogják megállapítani az elvégzett munka értékét. A RER-nek összesen 30 hóeltakarító járműve van, a csúszásgátló anyagokat tekintve raktáron van 500 tonna só, 320 tonna homok és 61 tonna szilárd kalcium-klorid. A nagy járművek mellett, természetesen kis teljesítményű járművek is vannak, amelyeket a járdák, sétányok tisztításához használnak. Összesen 160 személyt tudnak kirendelni kézi hóeltakarításra. Amennyiben nagy mennyiségben fog lehullani a hó, az összelapátolt havat a váradi Veteranilor utca környékére és a Iancu de Hunedoara utcára szállítják majd. Idén is a nagyon forgalmas utakat fogják először letakarítani, az I. sürgősségi kategóriába 149 út és utca tartozik, többnyire a város felé vezető utak, nagyobb utak és főbb utcák, valamint azok az utcák, ahol a buszok is járnak. A II. sürgősségi kategóriába 226 utca tartozik, ezek többnyire tömbháznegyedek utcái, míg a III. sürgősségi kategóriába 197 egyéb utca tartozik. Az utolsó IV. kategóriában 242 utca van, többnyire a város szélén, dombokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!